Újabb városok kerültek a leginkább fertőzöttek listájára Izraelben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Újabb városok váltak kiemelten fertőzötté Izraelben a koronavírus-járvány terjedése nyomán - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.A szeptember közepén bevezetett második országos zárlat vége óta először más helységek mellett a több mint ötvenezer lakosú Afula zsidó város is felkerült a legfertőzöttebbnek minősített, "vörös" kategóriába sorolt települések listájára, ahol eddig szinte kizárólag arab és drúz nemzetiségűek lakta falvak és városok voltak.

    
Országosan három egymást követő napon is 3 százalék felett volt a pozitív tesztek aránya, de ezt a számot növelhette a szombaton és vasárnap elvégzett tesztek viszonylag alacsony száma is, ugyanis ezeken a napokon nem folytattak célzott szűrővizsgálatokat különböző lakossági csoportokban. Az egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint a mintegy 37 ezer vasárnap megvizsgáltból 3,3 százalék, 1230 bizonyult vírushordozónak. Múlt héten szinte minden nap több mint 60 ezer embert teszteltek, s az említett arány 2-2,5 százalék körül járt.
    

Az adatok azt jelzik, hogy elkezdett átterjedni a lakosság egészére az eddig elsősorban az Izrael lakóinak ötödét kitevő arab nemzetiség körében jelentős járvány, miután nem különítették el hatékonyan a fertőzés gócpontjait, és továbbra sem ellenőrzik és bírságolják elrettentő módon a járvány miatti korlátozások megszegőit.
    

Vasárnap este a romló adatok miatt összeült a kormány koronavírus-kabinetje, de nem születtek új döntések a négyórás tanácskozás végén. Hétfőre halasztották a határozatokat, s addig is meghosszabbították két nappal a sikeresnek nyilvánított kísérletet néhány bevásárlóközpont, piac és múzeum megnyitásáról.
    

Az egészségügyi minisztérium a bevásárlóközpontok bezárását, a tömegközlekedés sűrűségének csökkentését, az összes - és nem csak a leginkább kockázatosnak minősített, "vörös" besorolású országokból érkező - utazó karanténra kötelezését, és legalábbis a különösen fertőzött települések iskoláinak a bezárását kérte.
    

Már a következő, harmadik országos zárlatról írnak a helyi lapokban, pedig még a szeptember közepi zárlatot sem oldották fel teljes egészében: még zárva van a legtöbb nagyobb áruház és közintézmény, s először vasárnap mehetett iskolába minden iskolai évfolyam korlátozott módon, általában a hét néhány napján, maszkkal és kis csoportokban.
    

Izraelben a járvány kitörése óta eddig 345 661-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 13 158 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2917-en haltak meg Izraelben, jelenleg 564 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 342-en súlyos állapotban vannak, és 88 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com