Ujhelyi: a magyar kormány januártól újabb uniós forrásokat igényelhet a munkavállalók támogatására

A magyar kormány januártól újabb uniós forrásokat igényelhet a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került munkavállalók megsegítésére - jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője hétfői reggeli online sajtótájékoztatóján.Mint elmondta, a források alapja az Európai Unió SURE programja, egy igen kedvező feltételekkel járó hitelrendszer, amelyet az Európai Bizottság tavasszal vezetett be annak érdekében, hogy segítse a válság által sújtott munkahelyek és munkavállalók védelmét, egyebek között a csökkentett vagy részmunkaidős foglalkoztatás vagy az önfoglalkoztatók bérkiegészítésének támogatásával. A képviselő szerint ebből a 100 milliárd eurós keretből számos uniós tagállam igényelt összegeket, azonban Magyarország meglepően keveset: míg Csehország 2 milliárd, Lengyelország 11 milliárd, Románia pedig 4 milliárd eurót igényelt, addig a magyar kormány mindössze 504 millióra pályázott.

   
"A magyar kormányra már akkor is nyomást kellett gyakorolni, hogy egyáltalán pályázzon a támogatásra, aztán pedig elhazudta, hogy milyen célokra fordítják pontosan a forrásokat" - fogalmazott a MSZP politikusa. Ujhelyi István rámutatott: a kormány az uniós program alapján igényelt hitelből utófinanszírozza például a katásoknak adott átmeneti adókedvezményt, a családtámogatások rövid idejű kiterjesztését, de ebből biztosította - az eredetileg az MSZP által javasolt - egyszeri juttatás kifizetését is az egészségügyi dolgozóknak.
   

Hangsúlyozta: Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztoshoz fordult az ügyben, aki a napokban arról tájékoztatta, hogy a SURE programot igénybe vevő tagországok számára - így Magyarország számára is - elérhetővé teszik a még szabad forrásokat egy második pályázati körben, összesen mintegy 9,7 milliárd euró összértékben. Hozzátette: a magyar kormánynak már januárban jeleznie kellene pályázati szándékát és azt, hogy egészen pontosan milyen célokra kívánja elkölteni a támogatást.
   

"Az első körben kevés pénzre pályáztunk, de a sikeres lobbinknak köszönhetően" a kormány újabb összeget hozhat el Brüsszelből - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István. Felszólította továbbá a magyar vezetést, hogy "emberek valódi problémáival foglalkozzon a folyamatos propaganda és hazudozás helyett", és az ellenzék valamint a szakszervezetek bevonásával dolgozzon ki programokat a munkavállalók megsegítésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com