Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Mihail Misusztyin miniszterelnöki jelölését terjesztette be az Állami Dumának Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte Vjacseszlav Vologyin, a parlamenti alsóház elnöke pénteken a Telegramon.Az orosz alkotmánynak megfelelőan Misusztyin május 7-én, rögtön Putyin ötödik elnöki beiktatását követően a kormányával együtt lemondott, de ügyvezetőként folytatta tevékenységét. Miniszterelnöki jelölését az alsóház pénteken, moszkvai idő szerint 14 órakor fogja megvitatni. Ezt megelőzően a jelölt felkeresi mind a négy parlamenti frakciót.
    

Az 58 éves Misusztyin először azt követően lett miniszterelnök, hogy elődje, Dmitrij Medvegyev 2020. január 15-én bejelentette kormányának lemondását.

Ez három órával azt követően történt, hogy Putyin elnök elmondta beszédét a Szövetségi Gyűlésben (a parlament két háza előtt). Az alsóház másnap 383 támogató szavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadta a döntést.
    

A közgazdaságtudományi doktorátussal rendelkező, technokratának tekintett Misusztyin 2010 és 2020 között vezette a Szövetségi Adóhivatalt. A kormányzatnál 1998-ban kezdett el dolgozni, de a magánszektorban is tapasztalatot szerzett. A kormány vezetését a koronavírus-járvány kezdetén vette át. Putyin május 6-án megfogalmazott értékelése szerint a hatóságok munkája "kielégítő eredményt hozott mind a koronavírus elleni küzdelem, mind a gazdaság szempontjából". Azt mondta, hogy a kormányzat a "különleges hadművelet" - az ukrajnai háború - 2022. februári kezdete óta "általában véve sikeresen" birkózott meg az új kihívással.
    

A módosított orosz alaptörvény értelmében a kormányfőt az elnök nevezi ki, miután a duma jóváhagyja a jelöltségét. Az új miniszterelnök legkésőbb egy héttel a kinevezése után benyújtja az elnöknek a szövetségi végrehajtó szervek felépítésére vonatkozó javaslatait. A kormányfő 14 napon belül a benyújtja az alsóháznak a miniszterelnök-helyettesi és a szövetségi miniszteri posztokra szóló jelölését. Kivételt képeznek a "biztonsági blokk" és a külügyi tárca vezetői, akikre külön eljárás vonatkozik.
    

A parlament alsóháza egy héten belül dönt a kormányfő által benyújtott jelöltekről, akiket azután az orosz elnök nevez ki. A védelmi minisztérium, a Szövetségi Biztonsági szolgálat (FSZB), a belügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a rendkívüli helyzetek minisztériuma és a külügyminisztérium vezetőjét a felsőházzal folytatott konzultációt követően nevezi ki az elnök. A jelöltek először az illetékes szakbizottság előtt jelennek meg, majd a testület véleménynyilvánítását követően az összes szenátor szavaz.
    

Valentyina Matvijenko, a felsőház elnöke korábban kijelentette, hogy az erőszakszervezetért és a diplomáciáért felelős tárcavezetők jelölése május 15-én történhet meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com