Újratárgyalják Hágában két volt szerb titkosszolgálati vezető perét
Újratárgyalják Hágában két, háborús bűncselekmények elkövetésével gyanúsított volt szerb titkosszolgálati vezető perét, akiket a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására felállított ENSZ-tövényszék két évvel ezelőtt első fokon felmentett - jelentette hágai értesülésekre hivatkozva kedden a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Jovica Stanisic az egykori szerb állambiztonsági szolgálat főnöke volt, Franko Simatovic pedig a helyettese. Mindketten Slobodan Milosevic volt szerb elnök közeli munkatársai voltak. 2003-ban vádolták meg őket a Horvátország és Bosznia területén 1991 és 1995 között elkövetett, emberiesség elleni bűncselekményekkel. A szerb állambiztonsági szolgálat szerb félkatonai csoportokat hozott létre, illetve fegyverzett fel, amelyek azután Horvátországban és Boszniában ezrek halálát követelő atrocitásokat követtek el.
A vád képviselője mindkettőjükre életfogytiglani börtönt követelt, a törvényszék azonban 2013-ban, megfelelő bizonyítékok hiányára hivatkozva első fokon felmentette őket. A tárgyalás során mindkét vádlott ártatlannak vallotta magát.
A hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa kedden közölte, hogy a bírák korábban hibát követtek el, és tévesen alkalmazták a jogot ebben az ügyben, ezért megalapozott az ügy újratárgyalása.
A két vádlott továbbra is a törvényszék scheveningeni börtönében marad, ahol 2003 óta vannak előzetes letartóztatásban.
MTI

Hozzászólások