Ukrajna győzelemhez segítéséről beszélt Antony Blinken Kijevben

Az Egyesült Államok elhatározottságát hangoztatta Antony Blinken külügyminiszter Ukrajna győzelemhez segítse iránt, amikor kedden Kijevben találkozott Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel.A megbeszélésről szóló amerikai közlemény szerint Antony Blinken az amerikai elkötelezettséget hangoztatta Ukrajna harctéri sikere és az ország fejlődése iránt, valamint kifejezte országa támogatását a lehető legerősebb Ukrajna felépítésében, amelyik "saját lábán képes megállni katonai, valamint gazdasági és demokratikus értelemben egyaránt".
    

Az amerikai politikus kritikusnak nevezte az ukrajnai gazdaság reformját annak érdekében, hogy az Egyesült Államok fenntarthassa a gazdasági segítségnyújtást, valamint, hogy Ukrajna képes legyen magánbefektetőket vonzani, és előre lépni az Európai Unió felé vezető úton. Antony Blinken megállapította, hogy a közelmúltban Ukrajna számára elfogadott új amerikai költségvetési törvényben szereplő segítségnyújtás elemei már elkezdtek megérkezni Ukrajnába, ami további jelzése annak, hogy az Egyesült Államok elkötelezett egy szuverén, független és életképes Ukrajna léte iránt, és nem fog megállni addig, amíg ezt nem sikerül megteremteni.
    

Denisz Smihal ukrán kormányfő beszámolt arról, hogy Ukrajna már megkapta a biztonsági támogatás szükséges elemeit, illetve, hogy a legutóbb bejelentett 400 millió dolláros amerikai fegyverszállítmány is elkezdett megérkezni az országba, ami - szavai szerint - segítséget nyújt nem csak az ellenség megállításában és feltartóztatásában, de területek visszafoglalásában is, ami stratégiai cél.
    

Előzetesen Antony Blinken tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, aki a kijevi megbeszélésen közölte, hogy országának két további Patriot légvédelmi rakétarendszerre van szüksége a kelet-ukrajnai Harkiv és térsége védelméhez. Az ukrán államfő jelezte az amerikai külügyminiszternek, hogy Ukrajnának a legnagyobb hiánya éppen a légvédelemben van és ez egyben a legnagyobb problémája. "Jelenleg tényleg szükségünk van két Patriotra Harkivnak és régiójának a védelmére, mert ott az embereket támadások érik, és nagyon aggódnak emiatt" - magyarázta az államfő a találkozón, aminek az elején jelen volt a TSZN ukrán hírtelevízió stábja, és beszámolt a megbeszélésről.
    

Blinken elismerte, hogy Ukrajna most "nehéz időket" él át, egyúttal közölte, hogy az Egyesült Államok segítsége "már úton van", további védelmi felszereléseket pedig később szállítanak. Az amerikai külügyminiszter kifejezte: bízik abban, hogy ez a segítség kulcsfontosságú lesz Ukrajnának az orosz agresszió elleni harcában. Az amerikai külügyminiszter kedden érkezett Ukrajnába. Látogatása idején a tervek szerint találkozik Denisz Smihal miniszterelnökkel és Dmitro Kuleba külügyminiszterrel is.
    

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az X-en közzétett videóüzenetében cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Ukrajna és Oroszország állítólag 2022 tavaszán majdnem megállapodott a harcok beszüntetéséről, és a folyamat - London befolyására - Kijev elutasítása miatt szakadt meg. "Ez az egyik legnépszerűbb hazugság, amit Oroszország és a vele szimpatizálók terjesztenek. Ha alaposan megnézzük a tényeket, ez az egész történet nem áll össze" - mondta. Rámutatott arra, hogy a Kreml folyamatosan ismétli azt a történetet, miszerint Ukrajna "elutasította a békét" Isztambulban, hogy a háborúért a felelősséget önmagáról, az agresszorról arra az országra hárítsa, amelyet megtámadott.
    

"Ez abszurd, ha Oroszország békét akart volna, eleve nem támadta volna meg Ukrajnát" - szögezte le Kuleba. Emlékeztetett arra, hogy a háború elején valóban voltak találkozók az ukrán és az orosz delegáció között, de a felek álláspontja "annyira eltérő volt, és Oroszország követelései annyira abszurdak voltak, hogy nem volt kilátás semmilyen valódi megállapodásra".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com