Ukrajna kompenzációt követel Oroszországtól, amiért drágábban kellett gázt vásárolnia uniós országoktól

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajna követeli, hogy Oroszország térítse meg neki azt a 34 százalékos árkülönbözetet, amivel drágábban kellett sürgősséggel földgázt vásárolnia európai uniós országoktól, mint amennyit a stockholmi választott bíróság döntése alapján a Gazprom orosz állami vállalatnak kellett volna március 1-jétől szállítania - közölte Jurij Vitrenko, a Naftohaz ukrán gázvállalat kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon.Az ukrán állami cég vezetője hozzátette, hogy a Gazprom szerződésszegése miatt keletkezett, magasabb beszerzési ár kompenzációjára vonatkozó ukrán igényről hivatalosan értesítették az orosz felet.

    
Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint az orosz vállalat beleegyezett abba, hogy márciusban fél milliárd köbméter gázt szállít Ukrajnának a stockholmi bíróság által meghatározott, ezer köbméterenkénti 238,55 dolláros áron. A szállítmányról az orosz cég előre kiszámlázta Ukrajnának, és azt az ukrán fél előre ki is fizette.


A Gazprom a szerződésben meghatározott időpontban, március 1-jén nem kezdte meg a szállítást, ráadásul kritikus mértékben, mintegy 20 százalékkal csökkentette a nyomást az ukrajnai vezetékekben, amelyen keresztül uniós országoknak szállít gázt Oroszország. Emiatt Ukrajna arra kényszerült a mellesleg rendkívül hideg időben, hogy saját szükségletei fedezése és az EU-ba irányuló teljes tranzitszállítmányok eljuttatása érdekében sürgősséggel magasabb áron vásároljon földgázt uniós államoktól.


Ez pedig - Petro Porosenko államfő tájékoztatás alapján - ezer köbméterenként 250-300 dollárba került Ukrajnának, sőt némely szállítmány ára elérte az 500 dollárt is.  A Naftohaz hétfőn közölt jelentése szerint március 3-ig egy hét alatt 7,5 százalékkal, azaz 783 millió köbméterrel csökkent az ukrajnai tározókban a gáz mennyisége, 10,425 milliárdról 9,642 milliárd köbméterre.
    

Az ukrán vállalat emlékeztetett arra, hogy a 2018-as évet ötéves rekordmennyiségű, 14,7 milliárd köbméter felhalmozott gáztartalékkal kezdte. Tavaly  október közepén pedig, a fűtési szezon kezdetekor 16,8 milliárd köbméter gáz volt az ukrán állam tározóiban. Ukrajna már több mint két éve nem vásárolt földgázt Oroszországtól.


A két ország közötti éveken át folyó gázárvitában tavaly decemberben a stockholmi döntőbíróságon megszületett - Ukrajnának kedvező - végső döntés nyomán határozott Kijev úgy, hogy ismét kész Oroszországtól importálni, amennyiben Moszkva az EU-s szállítókénál olcsóbb áron kínál neki gázt megvételre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com