Ukrajna visszavonja ajánlását, miszerint állampolgárai ne utazzanak Magyarországra

A magyarországi választási kampány lezárultával Ukrajna visszavonja azon ajánlását állampolgárainak, hogy lehetőség szerint ne utazzanak Magyarországra - közölte hétfőn hivatalos Facebook-oldalán Andrij Szibiha külügyminiszter."Ez a választási kampány, amely sajnos tele volt Ukrajnával kapcsolatos manipulációkkal, már a múlté. Ezzel együtt csökkent azoknak a provokációknak a fokozott kockázata is, amelyek miatt bevezettük ezeket a korlátozásokat" - írta az ukrán külügyi tárca vezetője.

Kijev abban bízik, hogy a választási eredmények elősegítik a két ország közötti kapcsolatok normalizálódását. Ukrajna készen áll arra, hogy e cél érdekében dolgozzon - hangsúlyozta Szibiha. "A magyar nép döntése megmutatta szomszédaink vágyát arra, hogy békében, biztonságban és jólétben éljenek - egy valóban független Magyarországon, amely az egyesült és szabad Európa része, nem pedig Moszkva befolyási övezete, a törvénytelenség és a megfélemlítés színtere" - olvasható a bejegyzésben.

A magyarok döntése a zsarolás és az ukránellenes propaganda politikájának vereségét jelenti, ez pedig "hatással lesz azokra az európai pártokra és mozgalmakra is, amelyek hasonló retorikát alkalmaznak" - fűzte hozzá Szibiha.

"Aprólékos, gyakorlatias és nyugodt munka áll előttünk, amelynek célja a közös pontok felkutatása, a kölcsönös tisztelet helyreállítása és a közös gyakorlati érdekek érvényesítése. A két ország, valamint Európa egészének érdekében a jószomszédi viszonyok helyreállításán fogunk dolgozni" - zárta bejegyzését az ukrán külügyi tárca vezetője.

A Magyarországra való beutazástól és alternatív szállítmányozási tranzitútvonalak választásáról szóló ajánlást még március elején, az ukrán pénz- és aranyszállítmány feltartóztatása kapcsán tette közzé az ukrán külügyminisztérium.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com