Ukrajnában meghaladta a 37 ezret a fertőzöttek száma

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Valamelyest mérséklődött Ukrajnában a koronavírus terjedésének üteme, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma azonban hétfőre meghaladta a 37 ezret - derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.Egy nap alatt 681 új esettel 37 241-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, az elhunytaké tíz újabb halálos áldozattal elérte a 1012-őt, míg  16 642-en gyógyultak meg, közülük 133-an az elmúlt napban. Az új betegek számát tekintve javulás tapasztalható, a megelőző napon még 735, azt megelőzően, szombatra 841, péntekre pedig minden eddigi rekordot megdöntő, 921 új esetet jegyeztek fel. Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy a 681 új fertőzött június 16. óta a legalacsonyabb napi növekmény az országban.

    
Előző nap a legtöbb új beteget, 200-at, ismét a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatóján hozzátette, hogy az elmúlt napban újabb 48 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal. Körükben az eddig azonosított fertőzöttek száma már meghaladta a hatezret.
    

Eddig Ukrajnában 569 589 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el. Hétfőtől lépett életbe a kormány rendelete az adaptív, azaz régiónként eltérő országos karantén meghosszabbításáról július 31-ig. Ebben a kabinet új kritériumokat határozott meg arra vonatkozóan, hogy az egyes területeken minek alapján szigoríthatnak, illetve enyhíthetnek a korlátozásokon. Továbbra is érvényben van az az előírás, hogy a kórházi ágyak legfeljebb felét lehet leterhelni, és az elvégzett tesztek számának 100 ezer lakosra számítva el kell érnie a 24-et. A fertőzés észlelési aránya a lakosság számához viszonyítva nem haladhatja meg a 11 százalékot, valamint a növekmény 100 ezer főre a nyolcat - közölte az UNIAN hírügynökség.
    

Közben a kelet-ukrajnai Harkivban néhány tucatnyian tiltakozóakciót indítottak egy főként csernobili áldozatok, azaz kifejezetten radioaktív sugárzás okozta betegségek kezelésére szakosodott kórház előtt, amelyben Covid-19-betegeket akarnak elhelyezni. A tüntetők szerint egyfelől az intézmény nem alkalmas koronavírusos betegek fogadására, másfelől követelik alkotmányos jogaik betartását a saját kezelésük biztosítására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com