Ukrajnában mostantól mobiltelefonra is letölthető a jogosítvány és a forgalmi engedély

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Beindult csütörtöktől az az állami internetes projekt, amelynek köszönhetően az ukrán autóvezetők az okostelefonjukra letölthetik saját vezetői engedélyüket és járművük forgalmi engedélyét.A "Gyija" (hatás) elnevezésű állami digitalizációs projekt első eredményét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök prezentálta egy kijevi fórumon. Hangsúlyozta, hogy a projekt célja megkönnyíteni az emberek életét.

A jogosítványok és a forgalmi engedélyek mostantól Apple Store-on vagy Google Playen keresztül letölthetők mobiltelefonra a Gyija nevű állami weboldalról. Szavai szerint 9 millió ukrán autóvezető számára nyílik meg a lehetőség, hogy használja ezt a szolgáltatást. Megjegyezte, hogy Európában Ukrajna a harmadik ország, ahol hasonló rendszert léptettek működésbe.

    
Kiemelte, hogy nem állnak meg, szeretnék, ha a tél végére a személyi igazolványok is elérhetők lennének okostelefonokon. Még idén tervezi az ukrán kormány a diákigazolványok, valamint az útlevelek digitalizálását is. Arszen Avakov belügyminiszter bemutatta a személyi igazolványok digitális tervét, eszerint azok QR-kóddal fognak megjelenni az okostelefonokon. Megjegyezte, hogy Ukrajna a második ország lesz Európában, ahol bevezetik a személyi igazolványok elérhetőségét mobiltelefonon.  
    

Msztiszlav Banyik, a mobilalkalmazás kifejlesztője elmondta, hogy márciustól a mobilszolgáltatók nem fognak külön tarifát felszámolni a "Gyija" weboldal megnyitására. "Ez azt jelenti, hogy ha legalább 1 kopejka van a mobilszámlán és 1 megabájt forgalomra keret, már elérhető az oldal - jelentette ki. Olekszij Honcsaruk miniszterelnök ugyanakkor megjegyezte, hogy jelenleg a statisztikák szerint az ukrán lakosságnak mindössze 9 százaléka él az online szolgáltatások nyújtotta lehetőségekkel. Hozzátette, hogy ezért a következő három évben oktatási kurzusokat terveznek beindítani a digitális lehetőségek használatáról, amelybe legalább 6 millió embert szeretnének bevonni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com