Ukrajnában tovább csökkent az új fertőzöttek száma

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajnában hétfőre tovább csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma, alig több mint négyezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, amely az elmúlt három hónap legalacsonyabb napi növekménye.A hivatalosan közölt adatok alapján vasárnap 4158 új esettel 1 078 251-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 73 áldozattal 18 927-re. Eddig 733 558-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 4700-an, az aktív betegek száma így több mint hatszázzal 325 766-ra csökkent.  

   
A legtöbb új beteget, 528-at ezúttal a kelet-ukrajnai Zaporizzsja megyéből jelentették. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban előző nap 504 új fertőzöttet és 14 elhunytat jegyeztek fel - közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Kijevben az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 113,5 ezret, az elhunytaké pedig 1977-re emelkedett.
    

Előző nap az országban ugyanakkor viszonylag sok, 1526 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt hét alatt mintegy 47,8 ezer új fertőzöttet regisztráltak, míg a megelőző héten több mint 59,3 ezret. A tárcavezető szavai szerint a csökkenés oka, hogy az ünnepek alatt kevesebben fordulnak orvoshoz. Közölte, hogy az elmúlt héten csaknem 174,5 ezer PCR-tesztet végeztek el az országban, és 12 318-an kerültek kórházba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com