Ukrajnában továbbra is stagnál a járvány terjedése

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajnában péntekre mintegy 650 új koronavírusos beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma 12 volt, ami csaknem a fele az előző napinak, a járvány terjedése negyedik napja stagnál.A hivatalos adatok szerint csütörtökön 655 új esettel 2 240 246-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény csaknem negyvennel több a megelőző napinál. Az elhunytak száma az elmúlt három napban fokozatosan csökkent: csütörtökön 12-en hunytak el, szerdán 23, kedden pedig 33 halálos áldozatot jegyeztek fel. A járvány tavaly márciusi kitörése óta 52 572-en haltak bele a betegségbe Ukrajnában.

Eddig 2 176 110-en gyógyultak meg, közülük csütörtökön csaknem 900-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent csaknem 250-nel, 11 564-re.
    

Kórházba 396 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor számuk 404 volt. A legtöbb új beteget, 203-at megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel, ahol Vitalij Klicsko polgármester sajtószolgálatának közleménye szerint az azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 215,5 ezret. Haláleset csütörtökön nem történt, így az elhunytak száma 5202, a gyógyultaké pedig csaknem 206,4 ezer.
    

Az egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy a négy és fél hónapja tartó oltási kampány alatt eddig 2 223 408-an kapták meg valamely védőoltás első, 1 082 602-en a második dózisát is. Csütörtökön 109 160 embert oltottak be Ukrajnában, ami új napi rekord - írták. Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a TSZN hírtelevízió péntek reggeli műsorában arról beszélt, miként készülnek fel a járvány őszre várható újabb hullámára.


A legfontosabb stratégiai feladat annak megoldása, hogy minél többen kapják meg a védőoltást. Ehhez elsősorban az kell, hogy az emberek hajlandóak legyenek felvenni a védőoltást. Ezen felül igyekeznek lehetővé tenni minél több fertőzött otthoni ápolását a kórházak túlterhelésének elkerülése érdekében, valamint újra ellenőrzik az orvosi oxigént biztosító hálózatokat a koronavírusos betegek ellátására kijelölt egészségügyi intézményekben - ismertette.
    

Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke egy tévéműsorban kijelentette, hogy az Európai Unió is segíthet Ukrajnában növelni a lakosság oltakozási kedvét, ha engedélyezi a beutazást területére az ukrán oltási igazolásokkal. Kiemelte: míg tavaly az ukránoknak mintegy 43 százaléka jelezte, hogy hajlandó beoltatni magát, ez az arány idén már ötven százalék fölé nőtt. Szerinte ez azt mutatja, hogy nő a bizalom az egészségügyi minisztérium iránt a lakosságban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy jó lenne, ha tovább növekedne, és elérné a 70-80 százalékot, mint a "civilizált országokban".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com