Ukrajnát elérte a járvány harmadik hulláma, Kárpátalján is súlyos a helyzet

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajnát elérte a koronavírus-járvány harmadik hulláma, második napja regisztráltak több mint tízezer új beteget az országban, és több megyében, így Kárpátalján is súlyos a helyzet - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter pénteki tájékoztatóján.A hivatalosan közölt adatok alapján péntekre az azonosított fertőzöttek száma 10 155 új esettel 1 384 917-re, az elhunytaké pedig 172-vel 26 763-ra nőtt. Eddig 1 191 022-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint négyezren, az aktív betegek száma viszont több mint 5800-zal 167 132-re nőtt.

    
Az elmúlt napban ismét kimagaslóan sok, 3355 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba, számuk harmadik napja haladja meg a háromezret. A legtöbb új beteget, 910-et megint az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel, Kárpátalján pedig 748-at, amivel a megye harmadik helyre került a napi statisztikában.
    

Az egészségügyi miniszter tájékoztatóján "feszültnek" nevezte a járványhelyzetet az országban. Közölte, hogy két nyugati régió, Kárpátalja és Vinnicja került a határára annak, hogy a legsúlyosabb, "vörös" besorolást kapja, amivel a legszigorúbb korlátozásokat vonja maga után, egyebek mellett a tanítás beszüntetését az iskolákban, a vendéglátóhelyek bezárását és mindenféle rendezvények tilalmát. Három régió a nyugati országrészben - Ivano-Frankivszk, Zsitomir és Csernyivci - megyék már "vörös" zónában vannak.
    

Hozzátette, hogy ezenfelül az Országos Orvostudományi Akadémia Epidemiológiai és Fertőző Betegségek Intézete megerősítette, hogy Ukrajnában is azonosították a koronavírus brit mutációját, amely sokkal veszélyesebb az európai vírustörzsnél. A tárcavezető előrejelzése szerint Ukrajnában a koronavírusos fertőzöttek száma még emelkedni fog nagyjából április végéig.
    

Denisz Smihal miniszterelnök előző nap nem tartotta kizártnak, hogy ha tovább romlanak a mutatók, ismét arra kényszerülnek, hogy a tavaly tavaszihoz hasonló szigorú zárlatot vezessenek be az országban. Akkor még a nagyvárosi metrók közlekedését is leállították több hónapra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com