Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szerinte bizonyítják az orosz politikus részvételét Ukrajna destabilizálására, kárpátaljai szakadár törekvések felerősítésére irányuló akciók kitervelésében - számolt be csütörtökön az ukrán sajtó.

Olekszandr Tkacsuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnökének hivatalvezetője a 112 ukrán hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a hackerek által nyilvánosságra hozott anyagok zöme hitelesnek tűnik, mert a bennük lévő információk szinte szóról szóra egyeznek az SZBU által korábban megszerzett iratokban foglaltakkal.

szbu

Kifejtette, hogy az SZBU korábban egy kárpátaljai ruszin szervezet radikális szárnyának vezetőjétől kobozott el dokumentumokat, amelyek Kárpátalja föderális státusának követelését célzó megmozdulások tervét tartalmazták. Az illetőről annyit árult el, hogy tudomása szerint jelenleg Oroszországban tartózkodik, családneve "G" betűvel kezdődik.

Tkacsuk hozzáfűzte, hogy az SZBU jelenleg csak azokat az anyagokat ismeri, amelyeket a hackerek nyilvánosságra hoztak. A szolgálat szakértői vizsgálat alá veszi a publikált dokumentumokat, és próbálja felvenni a kapcsolatot közvetlenül a csoporttal is további információkért.

A hackercsoport állítása szerint Ukrajna destabilizálásának tervéről szólnak Szurkov és egy bizonyos Karpov nevű emberének levelei, amelyeket utóbbi Nyikolaj Pavlov néven írt alá, hogy leplezze kilétét. A terv, amely "hajtókar" fedőnéven szerepelt a levezésükben, állítólag 2016 novembere és 2017 márciusa közt végrehajtandó akciókat tartalmaz.

Pavlovot a hírtévé szerint korábban Nagyija Szavcsenko, az Oroszországból májusban kiszabadított ukrán pilótanő azonosította mint egyik elrablóját.

A jelenleg parlamenti képviselőként politizáló katonanő oroszországi pere alatt váltig állította, hogy nem önként lépte át az orosz határt, hanem elhurcolták őt a kelet-ukrajnai konfliktus övezetéből. A pilótanőt - akit 22 év börtönnel büntettek és ét évet ült Oroszországban - civilek megölésében való közreműködés mellett tiltott határátlépésért is elítélte az orosz bíróság.

Valentin Nalivajcsenko, az SZBU volt főnöke szintén a 112 televízió műsorában azt mondta, hogy Szurkov kapcsolatáról a kelet-ukrajnai szakadár "népköztársaságokkal", valamint a kijevi Majdan-tüntetők 2014-ben történt lelövetésében játszott szerepéről szóló, és egyéb más dokumentumokat a biztonsági szolgálat már 2014-2015-ben - vagyis az ő hivatali ideje alatt - összegyűjtött. Szavai szerint e dokumentumok szolgáltak alapul a Szurkov és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) elleni büntetőeljárás megindításához az ukrán katonai ügyészségen.

Nalivajcsenko 2015 áprilisában közölte, hogy az európai integrációt és hatalomváltást követelő Majdan-tüntetések idején Szurkov és az FSZB-től magas rangú vezetők Ukrajnában jártak, sőt, előbbi éppen Kijevben volt azokban a napokban, amikor a karhatalmi erők éles lőszerekkel rálőttek a tüntetőkre.

Petro Porosenko ukrán elnök tavaly februárban azt közölte, hogy az SZBU és a főügyészség a Majdan-tüntetők halálával kapcsolatos nyomozás során talált olyan nyomokat, amelyek Moszkvához vezetnek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com