Ukrán katonákat képez ki a Bundeswehr az egyik legmodernebb német fegyver használatára

Megkezdődött egy csoport ukrán katona kiképzése a német védelmi ipar egyik legkorszerűbb terméke, a Panzerhaubitze 2000 (PzH 2000) önjáró löveg használatára a német hadsereg (Bundeswehr) tüzérségi kiképzőközpontjában - jelentették német hírportálok szerdán.A beszámolók szerint az orosz támadás ellen védekező ukrán hadseregből több mint hatvan katona, szakértő és tolmács érkezett a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Idar-Obersteinben működő tüzérségi iskolába, ahol egy negyven napig tartó tanfolyamon sajátítják el a PzH 2000 használatához szükséges ismereteket.
    

Az ukrán katonák az 1956 óta működő tüzérségi iskolában megtanulják vezetni a lánctalpas futóművel szerelt járművet, megtanulnak tüzelni a löveggel, és az üzemzavarok elhárítására is kiképzik őket. A PzH 2000 a kategóriájában a legmodernebbnek számító nyugati gyártású eszköz. A Krauss-Maffei Wegmann (KMW) konzorcium gyártmánya a futóműve révén úton és terepen is igen mozgékony, ami a páncélzattal együtt erős védelmet biztosít a személyzetnek és a berendezéseknek, 155 milliméteres űrméretű tarackágyújával pedig akár 50 kilométeres távolságban elhelyezkedő célokra is képes csapást mérni.
    

A német szövetségi kormány a holland kormánnyal együttműködve 12 ilyen eszközt ad át az ukrán hadseregnek. A koalíciós pártok hetekig tartó viták után, április végén határozták el, hogy nehézfegyverekkel is támogatják az orosz támadó erők ellen küzdő ukrán hadsereget. A tervek szerint a PzH 2000-es lövegek mellett 50 Gepard típusú légvédelmi páncélos járművet is küldenek Ukrajnába.
    

Terveznek úgynevezett körcserét is, ennek lényege, hogy Németország hazai gyártású eszközöket - például páncélozott harcjárműveket - ad át partnereknek, amelyek átadnak Ukrajnának szovjet gyártmányú, az ukrán hadseregben ismert és azonnal használatba vehető eszközöket. Az utóbbi hetekben vázlatosan ismertetett elképzelések szerint Szlovéniával és Csehországgal együttműködve alkalmazhatják ezt a megoldást.
    

Berlin eddig védekezésre szolgáló, úgynevezett könnyűfegyverzettel, főleg vállról indítható rakétákkal támogatta Ukrajnát az orosz csapatok elleni védekezésben, és a nehézfegyverek szállításáról szóló döntéssel kiteljesíti a háború harmadik napján, február 26-án elindított fordulatot. Olaf Scholz kancellár azon a napon - egy parlamenti beszédben - jelentette be, hogy a kormány a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva mégis küld fegyvereket az ukrán hadseregnek.
    

Azt is elhatározták, hogy létrehoznak egy százmilliárd eurós pénzügyi alapot Németország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezenfelül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordítanak védelemre. Az ukrajnai fegyverszállítás beindítása és a nagy arányú - a NATO-tagoktól elvárt, GDP-arányosan két százalékos védelmi költségvetést meghaladó mértékű - haderőfejlesztés irányváltás a hidegháború vége óta követett német politikában. A kormány indoklása szerint mindkettő elkerülhetetlen, mert az Oroszország indította háború fordulópont az európai történelemben, és az új korszakban új politika szükséges az ország, a szabadság és a demokrácia megvédéséhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com