Ukrán kormánypárti képviselők börtönnel büntetnék a rágalmazás terjesztését

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ismét előterjesztették az ukrán parlamentben azt a javaslatot, hogy vonják büntetőjogi felelősségre azt a személyt, aki a nyomtatott vagy elektronikus médiában rágalmazást tesz közzé, amiért pénzbírság, javító-nevelő munka, de akár többévnyi börtönbüntetés is kiszabható lenne - számolt be szerdán az UNIAN hírügynökség.Az indítványt három honatya nyújtotta be, mindannyian a Petro Porosenko elnök mögött álló frakció tagjai. Egy ugyanilyen tartalmú előterjesztést fogadott el első olvasatban az ukrán parlament még 2012-ben, az oroszbarát Viktor Janukovics elnöksége idején, ami akkor országos szintű tiltakozóhullámot indított el. Lapok, tévéműsorok, internetes hírportálok - utóbbiak között az Ukrajinszka Pravda - napokig börtönablakos emblémával jelentek meg, Kijevben újságírók tüntetést szerveztek, végül az előterjesztő visszavonta az indítványt.

    
A mostani javaslat előterjesztői indítványukat azzal indokolják, hogy Ukrajnában az utóbbi időben szerintük egyesek a szólásszabadságot összetévesztik a nem ellenőrzött vagy teljességgel hamis állítások kényük-kedvükre való terjesztésével. Hivatkoznak továbbá arra, hogy számos nyugati demokráciában is bűncselekménynek minősül a rágalmazás, köztük az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban.
    

Az előterjesztésben rámutatnak: a közelmúltban egy parlamenti képviselőről azt a hamis vádat terjesztették el egyes tömegtájékoztatási eszközök, hogy köze van egy különösen súlyos bűncselekményhez, nevezetesen a Katerina Handzjuk herszoni aktivista halálát okozó savas merénylethez. A 33 éves aktivista nőt még július végén öntötte le egy férfi kénsavval a lakása előtt. A támadás következtében testének több mint 30 százalékán szenvedett égési sérüléseket, és november 4-én meghalt abban a kijevi kórházban, ahol a támadás óta ápolták.
    

A múlt héten előzetes letartóztatásba helyezte egy ukrán bíróság Ihor Pavlovszkijt, Mikola Palamarcsuk kormánypárti képviselő volt tanácsadóját, akit az aktivista elleni merénylet megrendelésével gyanúsítanak. Palamarcsuk egyike annak a három képviselőnek, aki a rágalmazás büntetőjog alá vonását szorgalmazó indítványt benyújtotta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com