Ukrán kormányzó: az orosz erők ismét Harkivot lőtték, áldozatok

Az orosz erők péntek reggel ismét tüzet nyitottak a kelet-ukrajnai Harkiv város központjára, az eddigi információk szerint két halálos áldozata és 28 sérültje lett a támadásnak - közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója a Telegramon.A közlés szerint életét vesztette egy tízéves fiú és a nagyanyja, miután találat érte a lakóházukat. A 68 éves nő holttestét a mentést végzők emelték ki a romok alól, a halott fiú 11 hónapos, sérült öccsével együtt. A gyermekek szüleit úgyszintén sérülésekkel kórházba szállították.

A szétlőtt épületek romjai között még tart a kutatás túlélők és holttestek után.
    

A kormányzó Facebook-oldalán arról adott hírt, hogy az orosz erők pénteken Vovcsanszk települést is ágyúzták, aminek következtében három helyi lakos sérült meg, a háromlakásos társasház pedig - amelyben laktak -, összedőlt és kigyulladt. Egy 76 éves férfi súlyos égési sérüléseket, egy 75 éves nő és egy 25 éves rokkant nő füstmérgezést szenvedett.
    

A helyi hatóságok közlése szerint a nap folyamán Kupjanszkot is lőtték Harkiv megyében az oroszok. Eltaláltak egy többszintes lakóépületet, az eddigi jelentések szerint senki sem sérült meg. Az ukrán főügyészség sajtószolgálata a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg Tornado-Sz típusú rakéta-sorozatvetővel vette tűz alá a kupjanszki járásban lévő Sevcsenkove települést, a támadásban egy helyi lakos sérült meg.
    

Dmitro Csubenko, a Harkiv megyei ügyészség szóvivője az ukrán Szabadság Rádiónak adott nyilatkozatában elmondta: a több mint ötven halálos áldozatot követelő Hora falu kávézójára az orosz erők azért mérhettek célzott rakétacsapást csütörtökön, mert azt hitték, hogy katonák vannak bent, holott csakis civilek voltak, többségükben nők. Az ukrán belügyminiszter korábban már közölte, hogy a helyiségben a támadás idején épp halotti tort tartottak egy elesett ukrán katona emlékére, és mintegy hatvanan voltak odabenn, a falu lakosainak csaknem egyharmada. "A csapás nagyon pontos volt, és drága rakétát használtak, amiből kevés van Oroszországban" - jegyezte meg a szóvivő.
    

Roman Mrocsko, a déli Herszon város katonai adminisztrációjának vezetője a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a a megyeszékhely központjára nyitottak tüzet pénteken hajnalban az orosz csapatok, és eltaláltak egy lakóépületet. A személyi sérülésekről szóló információkat még pontosítják - tette hozzá. Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 281 ezret. Állításuk szerint előző nap mintegy 620 orosz katona halt meg. Az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek között húsz orosz harckocsit, 23 tüzérségi rendszert és 29 drónt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com