Ukrán külügyminiszter: elhibázott Kijev nemzetiségpolitikája Kárpátalján

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajna éveken át semmit vagy szinte semmit nem tett a magyar közösségért Kárpátalján, és ugyanez elmondható a többi nemzetiségi kisebbségről is - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn a Kijevben hetedik alkalommal megnyílt Euroatlanti fórum ülésén.Az ukrán diplomácia vezetője előadásában a többi között kiemelte, Ukrajna nem folytat következetes politikát nemzeti közösségeit illetően, de - mint fogalmazott - a magyarokhoz fűződő viszonyban "erre lát valós esélyt". Hozzátette: "Magyarország nem követeli, ahogy kezdetben tette, az (oktatási) törvény módosítását. Megállapodtunk abban, hogy 2023-ig meg kell hosszabbítanunk az átmeneti időszakot a törvény alkalmazásáig" - adta hírül a liga.net ukrán hírportál.

   
A jelentés szerint Klimkin kifejtette, "Ukrajna állampolgárainak meg kell érteniük, hogy milyen országban élnek, ami az ukrán nyelven oktatott iskolai tantárgyak révén érhető el, de ez nem valósítható meg két év alatt." Szerinte több tantárgy oktatható a kisebbségek nyelvén, de képtelenség, hogy az állampolgári ismereteket vagy a jogtudomány alapjait magyarul tanítsák az ukrajnai magyar iskolákban. Másfelől nem kell szorgalmazni, hogy a fizikát ukránul tanulják - mondta, hozzátéve: "úgy gondolják, a magyarokat nem szabad hátrányosan megkülönböztetni."
    

Ukrán hírportálok beszámolója szerint Hanna Hopko, az ukrán parlament külügyi bizottságának elnöke a fórumon felszólalva azt mondta, érti, hogy Budapest a 2020-as trianoni évfordulóig győzelmet akar és magyar autonómiát (Kárpátalján). "Azt mondom a magyaroknak, erről ne is álmodjanak. A magyaroknak soha nem lesz Kárpátalján területi autonómiájuk" - szögezte le az ukrán politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com