Ukrán külügyminiszter: Kijev nem akar konfliktust Lengyelországgal

Ukrajna konstruktív kapcsolatokra törekszik Lengyelországgal, különösen az országba irányuló gabonaexport kérdésének megoldásában - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy kedden sugárzott ukrán tévéműsorban.A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Kijev elkötelezett a Varsóval való konstruktív kapcsolatok mellett, ezért készen áll a tárgyalásokra és a konzultációkra. "Nem vagyunk konfliktusos hangulatban.

Nagyon nyitottak vagyunk a lengyel féllel való beszélgetésre, nagyon tiszteljük, végtelenül nagyra értékeljük és hálásak vagyunk a lengyelek támogatásáért az orosz agresszió elleni küzdelemben" - fejtette ki. Megjegyezte, Kijev az Európai Bizottsággal együtt sokat tett azért, hogy ne ismétlődjön meg újból az ukrán gabona exportjára vonatkozó nemzeti tilalmak bevezetése, és az ellen, hogy ez a kérdés egyes politikai folyamatok "túszává" váljon.
   

"Nekünk a lengyelekkel közös ellenséget kell legyőznünk. A történelem során többször bebizonyítottunk, amikor együtt vagyunk, szolidaritást vállalunk egymással, kölcsönös támogatást és segítséget nyújtunk, azzal sokkal erősebbek vagyunk, amikor viszont megoldatlan kérdések vannak közöttünk, akkor abból egy harmadik fél húz hasznot" - hangoztatta Kuleba.
    

Az Jevropejszka Pravda hírportál arra emlékeztetett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti nyilvános üzenetében előrelépést jelentett be az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek egyoldalú korlátozásával kapcsolatos vita rendezése terén az Ukrajnával szomszédos EU-tagállamokkal. "Fokozatosan eltávolítjuk az érzelmeket ebből a témából a legtöbb kérdésben. A szomszédokkal való munka meglehetősen konstruktívvá válhat, és azzá is kell válnia, Ukrajna pedig mindent megtesz ennek érdekében" - szögezte le az államfő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com