Ukrán válság - Porosenko ismét hadiállapot bevezetését helyezte kilátásba, ha nem lesz béke Kelet-Ukrajnában

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Petro Porosenko ukrán elnök szombaton ismét kilátása helyezte, hogy hadiállapotot vezetnek be Ukrajna egész területén, ha a héten tető alá hozott tűzszüneti megállapodást nem teljesítik a Moszkva-barát szakadárok.ukrain"Ha az ellenség megsérti a tűzszünetet és nem lesz béke, kénytelenek leszünk meghozni azt a nagyon nehéz, de szükséges döntést, hogy hadiállapotot vezetünk be nemcsak Donyeck és Luhanszk megyékben, hanem az egész országban" - jelentette ki az elnök Kijevben, azon a rendezvényen, amelyen határőr alakulatoknak ünnepélyesen új speciális katonai eszközöket adtak át. Hozzátette, hogy késlekedés nélkül beterjeszti az erről szóló törvényjavaslatot a parlament elé.

Az államfő nem részletezte, hogy a hadiállapot milyen korlátozásokat és egyéb intézkedéseket von majd maga után. Azt emelte ki, hogy a minősített helyzet lehetőséget teremt az országban a hatékonyabb mozgósításra és - szavai szerint - arra, hogy az ukrán állampolgárok "egyesült erővel megvédjék saját földjüket".

Az úgynevezett "normandiai négyek", azaz a német kancellár, a francia, az orosz és az ukrán elnök szerdáról csütörtökre áthúzódó marathoni tárgyalása végére tető alá hozott megállapodásban az szerepel, hogy a szemben álló felek vasárnapra virradóan beszüntetik a harci cselekményeket.

A minszki találkozó kezdete előtt Porosenko szerdán figyelmeztetett az ukrán kormány ülésén arra, hogy a kijevi vezetés készen áll országos hadiállapotot hadiállapot bevezetésére, ha tovább romlik a helyzet a keleti országrészben.
Közben Olekszandr Zaharcsenko, a Donyeck megyei szakadárok önkényesen kikiáltott "népköztársaságának" vezetője orosz újságírók előtt kijelentette, hogy az egész Donyeck megyére igényt fognak formálni abban az esetben, ha az eddig ellenőrzésük alá vont területen nem kapnak valódi függetlenséget Kijevtől.

"Minszkben is megmondtam, hogy a Donyecki Népköztársaság az Donyeck megye. Ha nem teljesítik a tényleges függetlenségre vonatkozó követelésünket, akkor kijelentjük, hogy az egész Donyeck megye a miénk. Mindegy, milyen módon szerezzük meg a többi területet. Lehet politikai úton, de már megmutattuk, hogy másképpen is" - fenyegetőzött az oroszbarát szakadár vezető.

Jelenleg a szakadárok kevesebb mint a felét tartják ellenőrzésük alatt Donyeck megyének. A minszki megállapodás tulajdonképpen az ukrán parlament által a szakadárok ellenőrzése alatti települések különleges jogállásáról már elfogadott törvény alkalmazását írja elő, illetve további decentralizációt, vagyis kiterjesztett önigazgatási jogokat a régiónak tiszta és törvényes helyhatósági választások után, de nincs szó területi autonómiáról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com