Ukrán válság - Prága védelmi intézkedéseket tervez, ha az oroszok belépnek Ukrajnába (2.rész)

Amennyiben az orosz hadsereg átlépné Ukrajna határait, Csehország megerősíti saját határait és az ország stratégiai fontosságú objektumainak védelmét - közölte Petr Pavel altábornagy, a cseh hadsereg vezérkari főnöke.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969px"A válság már bennünket is érint. Ha az orosz hadsereg átlépné az ukrán határokat, Csehország számára komoly problémák keletkeznének" - mondta a vezérkari főnök a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilapban pénteken megjelent beszélgetésben.

Megjegyezte: az orosz-ukrán katonai összecsapás menekültáradatot indíthatna el, amelyre az állam a határok átjárhatóságának csökkentésével reagálhatna. Számolni kell a Csehországban élő több mint százezres ukrán közösségen belüli feszültségek növekedésével is.

Pavel szerint a csehek többsége úgy véli, hogy a válság őket nem érinti, s a helyzet politikai eszközökkel lesz megoldva. "Ukrajna és Krím a valóságban ébresztőt jelentenek abból az állapotból, hogy minket semmi sem fenyeget" - mutatott rá az altábornagy.

A cseh vezérkari főnök szerint a NATO nem küld csapatokat Ukrajnába. "Sem akarat, sem jogi alap nincs katonák küldésére Ukrajnába" - mondta Pavel.

Megerősítette: amennyiben nyílt orosz-ukrán katonai konfliktus tör ki, Csehország kész négy Gripen vadászgépet és több mint 300 katonát bocsátani a NATO keleti határainak védelmére.

A NATO-nak világos az álláspontja azon határ tekintetében, amelyet az oroszoknak nem szabad átlépniük: ez a balti államok veszélyeztetése.

"Ezen országok veszélyeztetése egyértelműen az Észak-atlanti-szerződés 5. cikkelyének alkalmazásához vezetne, amely a katonai erő alkalmazásával is számol" - állítja a cseh vezérkari főnök.

A kollektív védelem ilyen esetére Csehország kötelezte magát, hogy akár ötezer fős teljes felszerelésű egységet bocsát a NATO rendelkezésére - közölte az altábornagy a lapban. Úgy véli azonban, hogy a helyzet ilyen elfajulása egyelőre nem valószínű.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com