Ukrán válság - Ukrán ENSZ-nagykövet: Kijev külső segítséget kérhet

Ukrajna arra készül, hogy megvédje magát, ám ha Oroszország kiterjeszti katonai akcióját, akkor más országokhoz fordul majd segítségért - mondta vasárnap a CNN amerikai hírtelevíziónak Ukrajna ENSZ-nagykövete.

20140302ukrajna-oroszorszag-krim-orosz-katonai"Meg fogjuk mutatni, hogy képesek vagyunk megvédeni magunkat, ahogy arról ma a parlament döntött" - jelentette ki Jurij Szergejev nagykövet.
"Ha a helyzet úgy súlyosbodik majd, hogy a csapatok nagysága óráról órára növekszik, természetesen katonai támogatást és más támogatást fogunk kérni" - tette hozzá.

Szergejev a hétfőn kezdődő ortodox böjti időszak tiszteletben tartására hivatkozva arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vonja vissza a Krímből az orosz erőket.
"Ha tanúságot tenne a kereszténységéről, akkor ahelyett, hogy a meggyilkolásunkra törekedne, imádkoznia kellene értünk" - mondta a diplomata.
A CNN-nek Kijevből nyilatkozva Vitalij Klicsko ukrán ellenzéki vezető, az Ütés párt elnöke kijelentette, hogy a budapesti memorandumban vállalt kötelezettségei alapján az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának szavatolnia kellene Ukrajna területi épségét.

Klicsko követelte, hogy az orosz erők vonuljanak ki Ukrajna területéről és elfogadhatatlannak nevezte a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását.
A magyar fővárosban Washington, London és Moszkva képviselői által 1994. december 5-én aláírt memorandum egy szélesebb körű nemzetközi megállapodás része volt, amelynek keretében Ukrajna lemondott nukleáris fegyvereiről.

A dokumentum értelmében az aláíró felek vállalták, hogy tiszteletben tarják Ukrajna függetlenségét és szuverenitását annak meglévő határai között. A három aláíró ország megfogadta, hogy tartózkodik az erő alkalmazásától Ukrajna területi épségével és politikai szuverenitásával szemben, valamint az azzal való fenyegetéstől és a gazdasági nyomásgyakorlástól is.

Az aláíró országok - megkötésekkel - kötelezték magukat, hogy nem vetnek be nukleáris fegyvert ilyen eszközzel nem rendelkező ország ellen és hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában haladéktalanul segítségnyújtást kezdeményeznek, amennyiben Ukrajna olyan agresszió áldozatává válik, vagy olyan agressziós fenyegetés célpontja lesz, amelyben nukleáris fegyvereket alkalmaznak. A memorandum értelmében a felek konzultálni fognak, amennyiben olyan helyzet jön létre, amely kérdést vet fel a kötelezettségekkel kapcsolatban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com