Ukrán válság - Volt MI6-főnök: a Nyugatnak készen kell állnia Közép-Európa megvédésére

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A brit külső hírszerzés (MI6) előző vezetője szerint Nagy-Britanniának és a Nyugatnak készen kell állnia Közép-Európa megvédésére.Sir John SawersSir John Sawers, aki novemberig állt az MI6 élén, előzőleg pedig Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete volt, a BBC rádió szombati politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: a Nyugatnak nem szabad azzal áltatnia magát, hogy Oroszország úton van a demokratikus országgá válás felé, mert erről szó sincs, Európa és Oroszország közeledési folyamata megszakadt.

Sir John Sawers szerint a jelenlegi válság Ukrajnában összpontosul, de Ukrajna valójában csak egy tünet, nem az igazi probléma. Az igazi probléma az, hogy Oroszország is igen veszélyeztetettnek érzi magát, Vlagyimir Putyin orosz elnök lépései olyan vezető akciói, aki azt hiszi, hogy saját személyes biztonsága is kockán forog - tette hozzá.

Sawers szerint ennek az egyik megnyilvánulása például az is, hogy nukleáris fegyverek hordozására alkalmas orosz hadászati bombázók tűnnek fel a brit partok mentén. Az MI6 volt vezetője szerint a globális helyzet jelenleg sokkal veszélyesebb, mint "a hidegháború stabilitása idején" volt.

Mindenképpen el kell kerülni a világot a nukleáris háború szélére sodró 1962-es kubai rakétaválsághoz hasonló helyzetek megismétlődését, ezért a jelenlegi problémákat intenzívebb párbeszéddel kell rendezni. A nyugati szövetségeseknek ugyanakkor vissza kell fordítaniuk a védelmi kiadások jó ideje tartó és jelentős ütemű csökkentési folyamatát, mert a veszély most nagyobb, mint a hidegháború végén - mondta a szombati BBC-interjúban Sir John Sawers. Oroszország "folyamatosan felhívja a figyelmünket arra, hogy nukleáris fegyverei vannak" - tette hozzá.

Kijelentette: Nagy-Britanniának és a nyugati szövetségnek ebben a helyzetben felkészültnek kell lennie saját maga, illetve szövetségesei, köztük a balti államok és Közép-Európa megvédésére. Arra a kérdésre, hogy a radikalizálódó iszlám vagy Oroszország "kezelése" lesz-e a következő évtizedek meghatározó biztonsági kérdése, Sir John azt mondta, hogy ezek egymástól különböző jellegű veszélyek.

A radikális iszlám "az utca emberének életét" fenyegeti, az Oroszország részéről megnyilvánuló fenyegetés viszont "állami szintű", és nem is feltétlenül Nagy-Britanniára, hanem "az orosz periférián" fekvő országokra jelent közvetlen veszélyt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com