Ukrán válság - Vucic: Szerbia Oroszország legjobb barátja Európában

A szerb miniszterelnök ismét szükségét érezte annak, hogy megismételje korábbi kijelentését, miszerint Szerbia nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben, ami szerinte jól bizonyítja azt is, hogy Európában Belgrád a legjobb barátja Moszkvának.

vAleksandar Vucic a Rosszija 24 orosz állami hírtelevíziónak adott interjút vasárnap, amelyet a szerb sajtó hétfőn ismertetett nagy terjedelemben.

A hol orosz, hol szerb nyelven folyó beszélgetés során Vucic kiemelte: "Szerbia ebben a nagyon nehéz időszakban is bebizonyította orosz partnereinek, hogy Európában ők a legjobb barátai. Szerbia eddig sem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, és ezt a jövőben sem teszi meg".

Hozzáfűzte: Moszkva és Belgrád előtt fontos projektek állnak, amelyeket közösen szándékoznak megvalósítani. "Szerbia aláírta a Déli Áramlat-gázvezeték kiépítéséről szóló megállapítást, és pont. A mi álláspontunk ebben a kérdésben teljesen egyértelmű. Tárgyalunk erről európai és orosz partnereinkkel is.

Ez nagyon fontos energiaügyi projekt Szerbia számára, és Belgrád álláspontján nem változtat a jelenlegi világpolitikai helyzet". Vucic szerint a szerb kormánynak az a feladata, hogy az ország, a nép és az ország energiabiztonságának érdekeit tartsa szem előtt.

Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban kifejtette: a válságból csak egyféle módon lehet kijutni, "a békés megoldásnak nincs alternatívája", aki pedig másként gondolja, "az nagyon téved".

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

http://ujhazak.com