Ukrán válság - Zeman szerint Jacenyuk nem akar békés megoldást Kelet-Ukrajnában

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök nem akar békés megoldást Kelet-Ukrajnában, s az ottani konfliktust erővel szeretné megoldani.ZemanA Právo című cseh baloldali napilapban szombaton megjelent interjújában Zeman azt mondta, hogy a jelenlegi ukrán politika kétarcú, az egyik arcát Petro Porosenko államfő, a másikat Arszenyij Jacenyuk kormányfő képviseli.
Míg Porosenko "a béke embere lehet", addig Jacenyuk álláspontja kemény és hiányzik belőle a szükséges kompromisszumokra való hajlandóság.

"Jacenyuk miniszterelnök néhány kijelentése alapján úgy vélem, hogy ő inkább a 'háború kormányfője', mert nem akar békés megoldást, amelyet az egész Európai Bizottság ajánl, a problémát erővel akarja megoldani" - hangoztatta a cseh államfő, aki már korábban is bírálta az ukrán kormányzat politikáját a kelet-ukrajnai felkelőkkel szemben.

Zeman a beszélgetésben beismerte, hogy az ukrajnai konfliktusról és Oroszország szerepéről megfogalmazott sajátos véleményei is hozzájárulhattak népszerűsége csökkenéséhez. Felmérések szerint az államfő támogatottsága tavaly januártól novemberig az ötven százalékról negyven százalék alá süllyedt.

Kifejtette: számos "rosszul tájékozott ember" úgy véli, hogy Ukrajna Viktor Janukovics államfő tavalyi menesztésekor valami olyasmit élt át, mint Csehszlovákia 1989-ben a rendszerváltáshoz vezető bársonyos forradalom idején. "Ezek az emberek azt gondolják, hogy ott valami olyasmi történt, mint amilyen nálunk a bársonyos forradalom volt.... A Majdan nem volt semmiféle demokratikus forradalom, és úgy gondolom, hogy Ukrajnában ma polgárháború folyik" - jelentette ki a cseh köztársasági elnök az interjúban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com