Unalomból gyilkoltak a tinik

Nem volt jobb dolga a három fiúnak, ezért hátba lőttek egy ausztrál diákot az oklahomai Duncanben.ABC_chris_lane_jef_130819_16x9_992

Ahogy mondani szokás, az unalom a legrosszabb tanácsadó, mert rendszeresen buta ötletek jutnak az emberek eszébe miatta. Mégis az szerencsére nem jellemző, amit a 15, 16, 17 éves tanulókkal tett a semmittevés, ugyanis ők úgy döntöttek, hogy megölnek valakit.


A célpontjuknak egy ausztrál diákot, a 22 éves Chris Lane-t választották. Lane az oklahomai Duncanben kocogott a barátnője felé, amikor meglátta őt a három tini, akik egy autóval kezdték követni.


Amikor úgy ítélték meg, hogy már jó pozícióban vannak, akkor az egyik fiú hátba lőtte Lanet-t, akit még egy járókelő megpróbált újraéleszteni, de nem járt sikerrel. A tetteseket hamar megtalálta a rendőrség egy templom előtt, ahol azonnal letartóztatták őket.


A gyilkosok magyarázata a tettükre megdöbbentette a hatóságot, ugyanis az unalmon kívül nem volt más indítékuk. Az áldozatnak választott, a városban ösztöndíjjal tanuló, baseball-játékost, pedig hasra ütésszerűen választották ki.


A három tini vallomásából az is kiderült, hogy az autót a legidősebb fiú vezette, a lövést pedig a 16 éves diák adta le. A harmadik fiút, aki 15 éves, bűnrészességgel vádolják.


A triót egyébként már ismerték a helyi rendőrök, ugyanis korábban nem egy olyan bejelentést kaptak, hogy a gyerekek azzal fenyegetőznek, hogy megölnek valakit.


(Forrás: kurir.hu)


Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com