Ungvári magyar főkonzul: a kormány mindenképp támogatni fogja a kárpátaljai magyar közösséget

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Az Ukrajna és Magyarország között sajnálatosan kiéleződött viszony ellenére a magyar kormány most is, a jövőben is támogatja, és minden körülmények között támogatni fogja a kárpátaljai magyar közösséget - jelentette ki Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja kedden Beregszászon, ahol ötszáz magyar vállalkozó írt alá pályázati szerződést a magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak idén nyújtott 7,5 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési támogatás keretében.A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában tartott aláírási ünnepségen mondott beszédében Buhajla József hangsúlyozta: az új ukrán oktatási törvény számos ország Ukrajnában élő nemzetiségi kisebbségét érinti hátrányosan, amit az is mutat, hogy felsorakozott Magyarország mellé Lengyelország, Románia és Bulgária.


Hallgatóságának jelezte, hogy a magyar kormány levélben fordult nemzetközi szervezetekhez a kérdésben, intézkedést sürgetve a diszkriminatív ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban, amely életbe lépése esetén felszámolná a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatását, miáltal a kárpátaljai magyarok jelene és jövője is kétségessé válna.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Üdvözölte, hogy Magyarországon a pártok az ukrán oktatási törvény kérdésében felsorakoztak a nemzeti érdek mellett.

    
A diplomata kiemelte: a magyar kormány továbbra is eltökélt abban, hogy a kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégiáját tovább folytassa, s most elértük azt, hogy a forrásfüggvényes támogatásokra is sor kerül. Örömtelinek nevezte, hogy sok kárpátaljai magyar vállalkozó pályázta meg sikeresen a forrásfüggvényes támogatásokat.


"Támogatjuk a helyi magyar közösséget, a szülőföldön történő megmaradás szempontjából legfontosabb szereplőket, a családi vállalkozásokat erősítjük meg" - mondta, emlékeztetve, hogy idén eddig mintegy 1700 pályázat érkezett be, és közel ezer pályázóval már augusztus 21-én aláírták a támogatási szerződéseket.
    

Mint közölte, ezúttal a forrásfüggvényes támogatások keretében közel ötszáz nyertes pályázóval ír alá szerződéseket 1,2 milliárd forint összértékben a magyar kormány, amivel félezer magyar család boldogulását, helyben maradását kívánja elősegíteni. Kifejtette: az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program keretében nyújtott magyar kormánytámogatásokkal helyben teremtenek egzisztenciát, a Kárpátalján befizetett adókkal pedig Ukrajnát is támogatják.


Ennek kapcsán hangsúlyozta: "szeretném emlékeztetni ukrán barátainkat arra, hogy az elmúlt években Magyarország Ukrajnát is támogatta több ezer ukrán gyermek magyarországi üdültetésével, évente 20-20 sebesült ukrán katona magyarországi gyógykezelésével, és arról sem szabad megfeledkeznie Ukrajnának, hogy Magyarország hallatta legjobban a hangját az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentességének biztosítása érdekében, s már most látható, hogy a vízummentességnek köszönhetően legalább 40 százalékkal növekedett az utasforgalom a határon".
    

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője beszédében örömét fejezte, hogy a kárpátaljai magyarok körében igen nagy az érdeklődés a magyar kormány által nyújtott gazdaságfejlesztési támogatás iránt. Ez azt jelzi - folytatta -, hogy a kárpátaljai magyar emberek tenni akarnak életük jobbá tételéért, gazdálkodni, termelni szeretnének családjaik boldogulása érdekében, ami támogatásra méltó dolog. Annak a reményének adott hangot, hogy a kárpátaljai magyarság nemsokára túllesz a mostani nehézségeken, és a magyar kormány támogatásának is köszönhetően elindul a fejlődés útján, s ez szerinte mindenkinek a hasznára válik majd.
    

Az ukrán oktatási törvény elfogadása miatt kialakult feszült helyzetről szólva Brenzovics László kiemelte: senkinek nem lehet érdeke, hogy egy olyan - rendkívül nehéz helyzetben lévő - országban, mint Ukrajna, növelje a feszültséget a békére, biztonságra és fejlődésre irányuló törekvés helyett. Rámutatott: minden szülőnek joga és kötelessége gyermekének a felnevelése, és csak a szülőknek állhat jogukban eldönteni, hogy a saját gyermeküket milyen nyelven taníttatják.


Igaztalannak nevezte azt az ukrán részről hangoztatott állítást, amely szerint a magyar iskolákból kikerülő gyermekek nem beszélik az ukrán nyelvet. Úgy vélte, vannak gyermekek, akik gyengébben beszélnek ukránul, de az iskolában mindenki tanulja ezt a nyelvet, s az ukrán közoktatási hatóságoknak arra kellene törekedniük, hogy a két nyelv közötti különbségeket figyelembe vevő, hatékony módszert vezessenek be a magyar iskolákban az ukrán nyelv oktatására.
    

Nem kívánunk ebben az országban, amely deklaráltan Európába törekszik, másod- vagy harmadrendű állampolgárok lenni, ezért az ország vezetőinek el kell gondolkodniuk azon, hogy az európai értékek sorába tartozik a humanizmus, az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a jogot az oktatás nyelvének szabad megválasztásához - mondta Brenzovics László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com