UNICEF: gyerekek millióit fenyegeti az éhezés

Az  ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szakértői szerint az ukrajnai háború miatt tovább emelkedhetnek az élelmiszerárak a helyi konfliktusok, gazdasági válság és éhínség sújtotta közel-keleti, illetve észak-afrikai térségekben, így gyerekek millióit is fenyegeti az éhezés.Az UNICEF Magyarország által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy tovább súlyosbodhat a Közel-Kelet és Észak-Afrika egyes területeit sújtó élelmiszerhiány. Hat héttel az ukrajnai háború kitörése után már érezhetők az import visszaesése okozta ellátási problémák, és jelentősen emelkedett alapvető árucikkek, a búza, az étkezési olaj vagy az üzemanyag ára - írták.
    

Az UNICEF szakértői szerint ha a tendencia tovább folytatódik, annak súlyos következményei lehetnek az Egyiptomban, Libanonban, Líbiában, Szudánban, Szíriában vagy Jemenben élő gyerekekre, mivel több országot már a háború kitörése előtt is komoly éhínség sújtott. A közleményben idézték Adele Khodrt, az UNICEF Közel-Keletért és Észak-Afrikáért felelős regionális igazgatóját, aki valószínűnek nevezte, hogy drasztikusan emelkedni fog az alultáplált gyerekek száma.
    

A folyamatos konfliktusok, a politikai instabilitás, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt a régióban soha nem látott mértékben emelkednek az élelmiszerárak, amit csak tovább súlyosbít a lakosság rendkívül alacsony vásárlóereje - tette hozzá. A világszervezet felmérése szerint a térségben a gyerekek alig 36 százaléka jut hozzá az egészséges fejlődéséhez szükséges minőségű és mennyiségű ételhez. Magas az alultáplált, illetve mikrotápanyag-hiányban szenvedő gyerekek aránya, majdnem minden ötödik kiskorú fejlődési zavarokkal küzd, hét százalékuk pedig kórosan alultáplált.
    

Jemenben 45 százalék a fejlődésben elmaradott és 86 százalék a kórosan vérszegény (anémiás) gyerekek aránya. Szudánban 13,6 százalékuk súlyosan alultáplált, 36,4 százalékuk nem éri el a korára jellemző testi fejlettséget, közel felük pedig anémiás. Libanonban a gyerekek 94 százaléka nem jut hozzá az egészséges fejlődéséhez szükséges élelmiszerekhez, miközben a nők és a gyerekek 40 százaléka anémiás. Szíriában pedig csak minden negyedik gyerek tudja tartani az egészséges fejlődéséhez szükséges étrendet - ismertették a felmérés eredményét.
    

Adele Khodr a közlemény szerint hangsúlyozta: az UNICEF fontosnak tartja, hogy létrehozzák és megerősítsék az alultápláltság kialakulásának megelőzéséhez, korai felismeréséhez és kezeléséhez szükséges programokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com