UNICEF: minden második gyerek életmentő segítségre szorul

A polgárháború sújtotta Szudánban minden második, azaz 14 millió gyerek szorul életmentő segítségre, és humanitárius segélyezés nélkül több gyerek halhat meg alultápláltság következében, mint a tíz hónapja húzódó fegyveres konfliktus miatt - hívta fel a figyelmet szerdán az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).A polgárháború a világ legsúlyosabb menekültválságát idézte elő, már 4 millió gyereknek kellett elhagynia otthonát a harcok kitörése óta, gyerekek ezrei sebesültek meg, sokan életüket vesztették. Rengeteg fiatal van kitéve a nemi erőszak és a gyermekkatonaság veszélyének, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 500 százalékkal nőtt a gyilkosságok és a szexuális erőszakcselekmények száma - részletezte a szervezet.
    

Az UNICEF szerint súlyos gondot okoz az alultápláltság. Becslések szerint az északkelet-afrikai országban idén 3,5 millió gyereket fenyeget az éhhalál, köztük több mint 700 ezer olyan kiskorú van, akinek hamarosan életmentő beavatkozásra lesz szüksége. Ráadásul a kolera mellett kanyarójárvány is pusztít azokon a területeken, ahol nagy számban élnek menekült gyerekek.
    

Szudánban a konfliktus sújtotta területeken az egészségügyi létesítmények több mint 70 százaléka nem működik, és a lakosság kétharmada nem jut egészségügyi ellátáshoz, az egészségügyi dolgozók pedig hónapok óta nem kapnak fizetést. A tavaly áprilisban kirobbant fegyveres összecsapásokban számos iskolaépület is megsemmisült, jelenleg több mint 19 millió gyerek nem jár iskolába.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com