Uniós bíróság: egy nemzeti hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását

Az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet csupán tanúként hallgatták ki - közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.A luxembourgi központú uniós törvényszék egy A.Y. monogrammal azonosított magyar állampolgár ellen vesztegetés miatt Horvátországban indult büntetőeljárás ügyében hozott ítéletében arra emlékeztetett, hogy az olyan végrehajtó igazságügyi hatóság, amely az európai elfogatóparancs kibocsátását követően nem tesz intézkedést, és így nem továbbít semmilyen határozatot a kibocsátó igazságügyi hatóságnak, nem tesz eleget kötelezettségeinek.

    
Noha az érintett magyar állampolgár az ítéletben nincs nevesítve, a bíróság uniós főtanácsnokának indítványát ismertető májusi horvát sajtóközlések tényként kezelték, hogy az A.Y. monogram Hernádi Zsoltot, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatóját takarja, s az Európai Unió Bírósága az ellene kiadott európai elfogatóparancs magyar elutasításának ügyét tárgyalja.
    

A bíróság szerdán úgy tájékoztatott, hogy a gyanú szerint a magyar érintett megegyezett egy magas rangú horvátországi tisztségviselővel abban, hogy jelentős pénzösszeget fizet számára az általa képviselt magyar vállalat és a horvát kormány közötti szerződéskötés fejében. A horvát hatóságok európai elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.


A nyomozást azonban a magyar Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azon az alapon, hogy a kérdéses cselekmény nem bűncselekmény. Ugyanakkor a nyomozást a magyar hatóságok nem az érintett, mint gyanúsított ellen, hanem kizárólag a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indították meg, az érintettet pedig a nyomozás keretében kizárólag tanúként hallgatták ki.
    

Az európai elfogatóparancsot kibocsátó horvát bíróság a magyar hatóságok jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatban várt iránymutatást. Indoklásában az uniós bíróság aláhúzta, hogy jelen ügyben a magyar hatóságok által folytatott nyomozást nem a konkrét érintett, hanem ismeretlen elkövető ellen folytatták. A nyomozást megszüntető határozatot sem a feltételezett elkövető vonatkozásában hozták meg.
    

Következésképpen a bíróság úgy ítélte meg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása nem tagadható meg olyan ügyészségi határozatra való hivatkozással, amely megszüntet egy ismeretlen elkövető ellen indított olyan nyomozást, amelynek során azt, akivel szemben ezt az európai elfogatóparancsot kibocsátottak, csupán tanúként hallgatták ki, anélkül hogy ellene büntetőeljárást folytattak volna, valamint hogy a határozatot konkrétan vele szemben hozták volna meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com