Uniós biztos: a szakmák társadalmi megbecsülésének nőnie kell a járvány után

A koronavírus-járvány tapasztalata azt mutatja, hogy a szakmákat jobban meg kell becsülni társadalmilag, különösen az egészségügyi ágazathoz köthető hivatásokat, amelyek eddig alulfizetettek és alulértékeltek voltak az Európai Unióban - jelentette ki Nicolas Schmit, a szociális ügyekért és foglalkoztatásért felelős uniós biztos az Euractiv internetes hírportálnak adott hétfői nyilatkozatában."Át kell értékelnünk, hogy mekkora az egyes szakmák társadalmi értéke, mivel (...) sok esetben a bérezés jelenleg nem felel meg ennek az értéknek" - fogalmazott. Hozzátette, hogy a járvány megnövelte az európai munkaerőpiac már létező problémáit, mint például a fiatalok kedvezőtlen foglalkoztatottsága, és emiatt bizonytalanabbá váltak jövőbeli kilátásai.

    
Schmit bírálta azt is, hogy a járvány alatt túl sok szó esik a foglalkoztatás rugalmasságáról, és sokkal kevesebb a dolgozók szociális védelméről, ezért elengedhetetlen a munkakörülmények átfogó javítása Európa-szerte, továbbá a dolgozói jogok védelme. Hangsúlyozta, hogy a járvány utáni gazdasági fellendülést elősegítő, a vállalkozások talpraállását támogató bankhitelek hasznosak, azonban az adósságfelhalmozás sem a megfelelő megoldás.
    

A biztos kiemelte azt is, hogy a járvány által legjobban sújtott déli országok megsegítése az egész uniónak érdeke, mivel - az unió egységes piacának köszönhetően - az északi országok is jelentős mértékben exportálnak ezekbe a tagállomokba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com