Uniós felmérés: a lakosság többsége elégedett az EU regionális politikájával

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió (EU) lakosainak közel 80 százaléka úgy véli, hogy az unió által finanszírozott helyi fejlesztési programok pozitív hatással vannak városuk vagy régiójuk fejlődésére - derült ki az EU egészére kiterjedő elégedettségi felmérésből (Eurobarometer), amelyet csütörtökön Brüsszelben ismertetett az Európai Bizottság.A végrehajtó testület a felmérés alapján arról számolt be, hogy tagországonként nagymértékben változik az uniós regionális politika megítélése, fontosságának megértése, elsősorban attól függően, hogy a kohéziós projektek mennyire eredményesek az adott városban, kistérségben, régióban.

Közleményében a brüsszeli bizottság kiemelte, hogy az EU-pénzalapok kedvezményezettjei Kelet-Európában jobban tájékozottak és pozitívabb kép él bennük a regionális politika fontosságáról, mint Nyugaton. A jelentés szerint Magyarországon a lakosság 89 százaléka gondolja úgy, hogy a megvalósult projektek pozitív hatásúak, a teljes unióban pedig átlagosan a polgárok 78 százaléka vélekedik pozitívan az uniós beruházásokról. Az uniós lakosságnak ugyanakkor mindössze 24, a magyar lakosságnak pedig 33 százaléka véli úgy, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, vagy a Kohéziós Alapból finanszírozott beruházások a mindennapi életére vonatkozóan is hasznot jelentenek.


A beszámoló szerint a magyarok 60 százaléka hallott már az EU finanszírozásában a régiójában megvalósuló projektről, és ugyanez az arány Nyugat- és Észak-Európában 14 (Dánia) és 25 százalék (Németország) közötti. Az uniós átlag e tekintetben 35 százalék. A magyarok az EU regionális politikájának keretében elsősorban a magas munkanélküliséggel küzdő régiókat támogatnák, a hátrányos helyzetű, a fővárostól távol eső, határ menti településeket fejlesztenék, de támogatáshoz juttatnák a fejlettebb régiókat is versenyképességük fenntartása és javítása érdekében.


A magyar válaszadók legtöbbje az uniós átlagon felüli mértékben fektetne az oktatási, egészségügyi és szociális területbe, ahogy átlagon felül érzi fontosnak a környezetvédelem, a megújuló energiaforrások, a szakképzés, a kis- és középvállalkozások, továbbá a kutatás és fejlesztés támogatását is. Az Európai Bizottság a jelentésében megállapította: noha az EU több tízezer tagállami projektbe fektet be, amelyek mindegyike a polgárok mindennapi életét javítja, munkahelyeket teremt vagy a helyi gazdaságot segíti, a polgárok számára nem mindig láthatóak az eredmények, a kohéziós politika fontossága.


A regionális felzárkóztatási politikát ezért láthatóbbá kell tenni, hogy bizonyítsa az unió hasznosságát és megmutassa, hogyan gondoskodik polgárainak jövőjéről az EU - hangsúlyozta a végrehajtó testület.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com