Uniós forrásokból erősítik meg a segesvári vár falának több szakaszát

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Európai uniós forrásokból erősítik meg a világörökség részét képező segesvári vár omladozó falának több szakaszát, a munkálatok hétfőn kezdődnek az erdélyi városban - számolt be a Székelyhon erdélyi magyar hírportál.Az UNESCO világörökség listáján szereplő helyszín helyreállítására első alkalommal nyert uniós támogatást a Maros megyei város önkormányzata, korábban saját forrásokból és hitelekből igyekeztek megerősíteni, javítani a több helyen is omladozó középkori vár falait.
    

Iulian Sirbu polgármester a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) 2,1 millió eurós támogatást szereztek a várfal három szakaszának megerősítésére, a munkálatok hétfőn kezdődnek és a tervek szerint év végére fejeződnek be. A Punctul hírportál azt írta, hogy az egyik szakasz még az 1990-es években omlott be, azóta nem sikerült helyreállítani.
    

A polgármester szerint a többi szakasz megerősítésére is igyekeznek uniós forrásokat szerezni, ugyanis azt szeretnék, ha a 14. századi várat a maga egészében tudnák bemutatni a turistáknak. A várfalat 24 részre osztották a szakemberek, több szakaszt sikerült felújítani, de újabbakat fenyeget omlásveszély, és a polgármester szerint a jövőben a stabil, illetve már felújított falszakaszokat is össze kell kapcsolni.
    

A segesvári történelmi múzeum elkészítette a középkori vár teljes falának restaurálását célzó projektet, mely szerint a hiányzó falrészeket régi fotók alapján rekonstruálják. A mostani munkálatok során is újraépítenek egy 24 méter hosszú falrészt, két falszakaszt pedig megerősítenek - írta a Székelyhon. Nicolae Tescula, a segesvári múzeum igazgatója a román közszolgálati rádiónak úgy nyilatkozott, hogy a várfal legkorábbi részei a 14. századból valók, több szakaszban épült védelmi céllal, öt bástyája és 14 tornya volt, utóbbiakból kilenc jelenleg is áll.
    

A várfal megerősítésével párhuzamosan zajlik a várban található Óratorony tetőszerkezetének a felújítása is. Iulian Sirbu polgármester szerint a 568 ezer lej (43 millió forint) értékű beruházást a város finanszírozza. Az egykori szász város jelképének számító 64 méter magas tornyon 129 éve végeztek utoljára felújítási munkálatokat. A beavatkozáshoz nagy reményt fűznek a szakemberek, abban bíznak, hogy az aranyozott toronygombban megtalálják a város krónikáját, melyre a leírások szerint az 1894-ben végzett felújításkor bukkantak a munkások, ezt kiegészítették és visszahelyezték.
    

Az Óratorony a segesvári vár főkapuja, a középkorban a tanácsterem, jelenleg múzeum működik benne. A 17. században készült órájának két számlapja van, az egyik a város, a másik a vár felé néz. Az óralap melletti fülkékben találhatók az óraütéskor körbejáró figurák, az erdélyi város fő turistalátványosságai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com