Uniós főtanácsnok: a magyar reklámadó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot

A magyar reklámadó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot - állapította meg az Európai Bíróság főtanácsnoka a csütörtökön ismertetett indítványában, amely szerint az állami támogatások jogával nem ellentétes a vállalkozások progresszív szerkezetű forgalmi adóval történő megadóztatása.A luxemburgi székhelyű EU-bíróságon tárgyalandó ügy előzménye, hogy Magyarország 2014-ben reklámadó-törvényt fogadott el, amelynek értelmében a vállalatokat reklámbevételüktől függő mértékű adó megfizetésére kötelezték. A magas reklámbevétellel rendelkező vállalatok lényegesen magasabb, 0-tól 50 százalékig terjedő progresszív adókulcsok alá tartoztak.

    
Nemzetközi tendenciát követve Lengyelország a magyar reklámadóhoz hasonló, a vállalkozásokra vonatkozóan olyan közvetlen adót vetett ki, amelyet nem a nyereség, hanem az árbevétel után számítanak ki, és amely progresszív szerkezetű. Az Európai Bizottság mindkét adót a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, azt állítva, hogy azok az "alacsonyan adóztatott" kisebb vállalkozások számára megengedhetetlen előnyt biztosítsanak, és ezáltal állami támogatásnak minősülnek.
   

Lengyelország és Magyarország a bizottsági határozatokat megtámadta az Európai Unió Törvényszéke előtt, mely helyt adott a kereseteknek és semmisnek nyilvánította az uniós bizottság határozatait. A bizottság fellebbezést nyújtott be az uniós bírósághoz. Juliane Kokott főtanácsnok csütörtökön ismertetett indítványaiban azt javasolta az uniós bíróságnak, hogy utasítsa el az Európai Bizottság fellebbezéseit, és hagyja helyben a törvényszék ítéleteit.
   

Indoklása szerint az árbevétel képezheti progresszív adóztatás alapját, mivel egyebek mellett az adóalanyok teherviselési képességét illetően releváns mutatónak tekinthető. Kijelentette: uniós szabályozás hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik az adóalap meghatározása, és az adóteher különböző termelési tényezők és különböző gazdasági ágazatok közötti megosztása.
    

Azt közölte, hogy a progresszív adókulcsok alkalmazása jövedelemadóztatásban teljesen szokásos a pénzügyi teherviselési képességnek megfelelő adóztatás elérése céljából. A jogalkotó döntheti el, hogy véleménye szerint melyik a megfelelő adó, az állami támogatások joga pedig nem követeli meg, hogy az Európai Bizottság véleménye szerinti legmegfelelőbb adót vezessék be - tette hozzá a főtanácsnok.
    

A luxemburgi közlemény emlékeztet arra: a főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, az ügy érdemi tárgyalása még csak most kezdődik. Az esetek többsége ugyanakkor azt mutatja, hogy döntéshozatalkor a testület gyakran azonos álláspontra helyezkedik a főtanácsnokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com