Uniós főtanácsnok: nem felel meg a követelményeknek a lengyel legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara

Nem felel meg a lengyel igazságügyi reformok keretében létrehozott legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara az európai uniós jog szerinti függetlenségi követelményeknek - foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka.Indítványában Evgeni Tancsev főtanácsnok aláhúzta, hogy a vonatkozó szabályozás nem áll összhangban az igazságszolgáltatás függetlenségéről szóló kívánalmakkal. A kamara tagjait a parlamenti többség által megválasztott országos igazságszolgáltatási tanács választja ki, ami a csütörtöki luxembourgi állásfoglalás szerint meglehetősen problémás a testület autonóm működése szempontjából.

    
A varsói kormány szóvivője elutasította az érvelést, mondván, az előírások teljes mértékben megfelelnek a nemzetközi sztenderdeknek, több más európai országban is hasonló rendszer működik. A főtanácsnok feladata, hogy pártatlanul, függetlenül eljárva javaslatot terjesszen a bíróság elé a rábízott ügy jogi megoldására. Véleménye nem köti a bírákat, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.
    
Ítélet a következő hónapokban várható. Az Európai Bizottság áprilisban kötelezettségszegési eljárást indított az új lengyel bírósági fegyelmi kamarák ügyében, rámutatva, a szabályok nem tartalmaznak megfelelő garanciákat, hogy megóvják a bírákat a politikai befolyástól, valamint nem állnak összhangban a közösségi jog előírásaival.
   

A testület az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt vagy a törvényt sértő kihágásokkal foglalkozik, függetlenül az esetleg párhuzamosan zajló büntetőügyi eljárásoktól. Varsó közlése szerint a cél az eddig nem megfelelően kezelt, régóta meglévő "kóros jelenségek" leküzdése az ágazatban. Az utóbbi években sok bírálat érte a lengyel kormányt, főként amiatt, hogy - a bírálók szerint - csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com