Uniós ügynökség: 28 százalékkal növekedett az első félében az EU-ban beadott menedékkérelmek száma

Az év első felében 28 százalékkal nőtt az Európai Unió tagországaiban menedékkérelmet benyújtó bevándorlók száma az előző év azonos időszakához képest - közölte jelentésében az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) kedden.A máltai központú uniós ügynökség közlése szerint idén január és június vége között mintegy 519 ezer menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be az illetékes nemzeti hivatalokban, valamint a társult országokban, Svájcban és Norvégiában. Az év egészében várhatóan meghaladja az egymilliót a beadott kérelmek száma, amely a legmagasabb lesz a menekültválság 2015-ös (1,35 millió), illetve 2016-os (1,25 millió) adataihoz viszonyítva.
    

A kérelmek száma 2017-ben csökkent a Törökországgal kötött migrációs megállapodást, majd a koronavírus-járvány 2020-as és 2021-es csúcspontját követően, amikor pedig utazási korlátozások voltak érvényben. A járványt követő időszakban a beadott kérelmek száma ismét növekedésnek indult, 2022-ben az előző évhez képest 53 százalékkal többen fordultak az illetékes nemzeti hatóságokhoz, "ami számos EU-tagország menekültügyi rendszerét nyomás alá helyezi a kérelmek feldolgozását és a rászorulók védelmét illetően" - közölte az uniós ügynökség.
    

A kérelmezők legtöbbje a korábbi évekhez hasonlóan idén is szíriainak vallotta magát, ők 2023 első felében mintegy 67 ezer, azaz 47 százalékkal több kérelmet nyújtottak be, mint 2022 azonos időszakában. A szíriaiakat a venezuelai, a török, a kolumbiai, a bangladesi és a pakisztáni állampolgárok követték, továbbá az év első felében növekedett az elefántcsontparti és a guineai kérelmezők száma is - írták.
    

Az EU-ban első fokon meghozott, a kérelmezőknek kedvező döntések körülbelül 41 százalékban biztosítottak menekültstátuszt vagy kiegészítő védelmet. A legtöbb unión kívüli ország kérelmezőinek pozitív elbírálási aránya összhangban maradt a korábbi évek tendenciáival. A szíriaiak továbbra is körülbelül 95 százalékos, az afgánok pedig 58 százalékos arányban részesültek nemzetközi védelemben.


A török kérelmezők elismerési aránya azonban a 2019-es 54 százalékról 28 százalékra csökkent idén, az orosz és iráni kérelmezők viszont több alkalommal részesültek nemzetközi védelemben. A kérelmek pozitív elbírálása az előbbiek esetében a 2021-es 20 százalékról 35 százalékra, az utóbbinál pedig a 2020-as 31 százalékról 47 százalékra emelkedett az első fél évben - tájékoztatott jelentésében az uniós ügynökség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com