Uniós ügynökség: csaknem egymillió menedékkérelmet nyújtottak be az EU-ban tavaly

Csaknem egymillió, 966 ezer menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be tavaly az Európai Unió tagországaiban, ami 50 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, és a legtöbb beadott kérelmet jelenti 2016 óta - közölte éves összegző jelentésében az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) szerdán.A máltai központú uniós ügynökség közlése szerint a menedékjog iránti kérelmek kiugró száma részben a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó intézkedések feloldásának, valamint a világban többfelé folytatódó konfliktusoknak és az élelmiszerellátás bizonytalanságainak tudható be.
    

Az okok között sorolták továbbá a bevándorlók EU-n belüli szabálytalan továbbutazásaiból származó újbóli regisztrációkat, valamint a vízummentességet élvező országokból legálisan érkezett állampolgárok jelentős számban beadott kérelmét. A jelentés szerint tavaly a legtöbb, 132 ezer menedékjog iránti kérelmet szíriai álampolgárok adták be, majd pedig az afgán állampolgárok (129 ezer). Továbbra is kérelmezők legnagyobb csoportját ezen két ország állampolgárai alkotják, akik lényegesen több kérelmet nyújtottak be tavaly, mint 2021-ben, megelőzve a 2016-os adatokat is.
    

Az uniós menekültügyi ügynökség emlékeztetett: a közelmúltban országspecifikus iránymutatást adott ki Szíriáról és Afganisztánról, amelyben következtetései alátámasztják a szíriai állampolgárok védelmi szükségleteit, és egyebek mellett megállapítja azt is, hogy a tálibok által az afgán nőkkel szemben alkalmazott korlátozások üldöztetésnek minősülnek.
    

Közölték továbbá, a tavalyi adatok szerint több mint kétszeresére nőtt a török kérelmezők (55 ezer) száma is, akik a kérelmezők harmadik legnagyobb csoportját alkották. A török állampolgárokat a venezuelaiak (51 ezer), a kolumbiaiak (43 ezer) követték, akik körülbelül háromszor annyi kérelmet nyújtottak be tavaly, mint 2021-ben. Megjegyezték, hogy az elmúlt éveket vizsgálva egyetlen ország állampolgárai körében sem regisztrálták a menedékkérelmek számának jelentős csökkenését. Növekedett ugyanakkor a bangladesi (34 ezer) és a georgiai (29 ezer), az indiai (26 ezer), a marokkói (22 ezer), a tunéziai (21 ezer), az egyiptomi (15 ezer), a moldovai (8300) és számos más ország kérelmezőinek száma is - közölték.
    

A nemzetközi védelmet biztosító menedékjog iráni kérelmek elismerési aránya 40 százalékos volt az EU-ban tavaly, ami 21 százalékkal meghaladta a 2021-es adatokat. Az elismerések főként a szíriai, a fehérorosz, az ukrán, az eritreai, a jemeni és a maláj állampolgároknak kedveztek. Ezzel szemben a korábbi évek adataitól az elismerési arány elmaradt a többi között India, Észak-Macedónia, Moldova, Vietnám, Tunézia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Nepál állampolgárai esetében - írták.
    

Közölték továbbá: tavaly több mint ötmillió ukrajnai állampolgár érkezett az EU területére, akik közül mintegy 4,2 millió menekült kért és részesült az unió által biztosított átmeneti védelemben. Az ideiglenes uniós védelem hozzáférést biztosít egyebek mellett az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az állami oktatáshoz. Emellett uniós tartózkodást biztosít az Ukrajnából menekültek számára anélkül, hogy menekültügyi eljáráson kellene átesniük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com