Ursula von der Leyen átszervezheti az Európai Bizottság szaktárcáit Hogan lemondása miatt

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön bejelentette: lehetséges, hogy átszervezi testülete szaktárcáit, miután az ír Phil Hogan, a kereskedelemért felelős uniós biztos megvált tisztségétől, mert hazájában megsértette a járványügyi szabályokat.A bizottság elnöke jelezte: férfi és női jelöltet egyaránt vár a távozó biztos helyére. Az ír sajtó szerint a kormány Leo Varadkar miniszterelnök-helyettest vagy Simon Coveney külügyminisztert jelöli a tisztség betöltésére, de Mairead McGuinness európai parlamenti alelnök és Enda Kenny volt miniszterelnök neve is szóba került.

    
Von der Leyen újságíróknak azt is elmondta: még nem világos, hogy Írországból ki tudná helyettesíteni a lemondását szerdán bejelentő Hogant "ilyen gyorsan egy ilyen fontos szakterületen". Hozzátette: később fog dönteni a portfóliók végleges elosztásáról a biztosok testületében, Hogan területét ideiglenesen Valdis Dombrovskis alelnökre bízza.
    

Az elnök hangsúlyozta emellett: a járványhelyzet miatt felkérte a biztosokat, hogy fordítsanak különös figyelmet az alkalmazandó nemzeti vagy regionális szabályok és ajánlások betartására.
A bizottság szóvivője szerint Ursula von der Leyen nem fog külön vizsgálatot indítani azzal kapcsolatban, hogy az uniós biztosok hol és miként töltötték nyári szabadságukat.
    

Hogan szerdán este jelentette be, hogy benyújtotta lemondását, miután vasárnap nyilvánosságra hozott közleményében ismételten bocsánatot kért azért, hogy nem tartotta be az egészségügyi szabályokat. Korábban az ír kabinet elhatárolódott a biztostól, amiért a korlátozások dacára részt vett az ír parlament golfegyesületének vacsorarendezvényén, amely nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak, továbbá közfelháborodást is keltett országában. Az ír egészségügyi minisztérium emellett azt veti Hogan szemére, hogy a beutazását követően Írországban tett útjaival további járványügyi intézkedéseket, így vesztegzárra vonatkozó előírásokat is megszegett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com