Ursula von der Leyen és Giuseppe Conte a sajtón keresztül üzent egymásnak

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Szolidaritásra épülő gazdasági intézkedéseket vázolt fel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az olaszokhoz a La Repubblica napilap csütörtöki számában intézett üzenetében, miközben Giuseppe Conte kormányfő egyidejű válaszában megváltozott európai széljárásról beszélt.Ursula von der Leyen kijelentette, Európa kiáll az "elképzelhetetlen" járványhelyzettel példamutatóan szembeszálló Olaszország mellett. Az Európai Bizottság elnöke elismerte, hogy az új koronavírus-fertőzés olaszországi kezdetekor az unió "káros magatartást" követett, és nem ismerte fel, hogy csakis egységesen lehet leküzdeni a pandémiát.


    
Az "Elnézést kérünk tőletek, most az EU veletek van" címmel, a baloldali La Repubblicában megjelent levélben Ursula von der Leyen a munkahely-megőrzést célzó, államilag támogatott, rövidített munkaidejű rendszert vázolja (SURE), melynek 100 milliárd eurós csomagja a járványtól leginkább sújtott tagállamokat, köztük elsőként Olaszországot kívánja segíteni. A bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az EU-költségvetés minden, még rendelkezésre álló euróját a válságmegoldásra kell fordítani. "Ez a válság próbára teszi egész Európát. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kudarcot valljunk" - jelentette ki Ursula von der Leyen. Úgy vélte, az EU számára a legjelentősebb befektetésnek a szolidaritás számít.
    

Az Európai Bizottság elnökét korábban számos bírálat érte az olasz kormány részéről: Roberto Gualtieri pénzügyminiszter is tévedésnek nevezte von der Leyen szavait a Róma által szorgalmazott közös tehervállalás, az úgynevezett koronakötvények elutasításáról. "Változik a széljárás Európában" - nyilatkozta Giuseppe Conte az Il Fatto quotidiano című, kormányközeli napilapban. A kormányfő elégedetten nyugtázta a SURE elindítását, hozzátéve, hogy további uniós költségvetési, köztük a strukturális források felhasználására is szükség van.
    

Conte azt üzente a koronakötvények kibocsátását legélesebben ellenző Hollandiának és Németországnak: "senkitől egy eurót sem veszünk el". Conte ismételten kifejtette, hogy az Olaszország által sürgetett közös megoldás nem az államadósság megosztását, hanem közös fellépést jelent a kedvezőbb pénzügyi feltételek kiharcolásához.
    

Giuseppe Conte elmondta, hogy a korábbi, 25 milliárd eurós olasz gazdaságélénkítő csomag után legalább ugyanennyit akarnak elindítani áprilisban is. A tervek szerint az olasz állam garanciát vállal a vállalkozások 200 millió euróig terjedő hiteléért, valamint államosítás helyett rendkívüli intézkedésekkel akarja megóvni a nemzetstratégiai gazdasági ágazatokat.
    

A kormányfő hangsúlyozta, hogy az április 13-ig meghosszabbított óvintézkedések utáni időszakra még nem készült forgatókönyv. Amikor az egészségügyi hatóságok engedélyezik, elsőként a termeléskorlátozáson enyhítenek, de ezt is csak fokozatosan fogják megtenni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com