Ursula von der Leyen: nem fogom elfogadni, hogy a demagógok és a szélsőségesek tönkretegyék az európai életmódunkat

Nem fogom elfogadni, hogy a demagógok és a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat, hogy Európát belülről vagy kívülről szétszakítsák, hogy társadalmaink szélsőséges polarizációja elfogadottá váljon, ezért készen állok arra, hogy a harc élére álljak az Európai Parlament összes demokratikus erejével együtt - jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnökjelöltje Strasbourgban az uniós parlament csütörtöki plenáris ülésén elhangzott közel egyórás beszédében.Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az európaiak a bizonytalanság időszakát élik, miközben egyértelmű kísérlet folyik a társadalmak megosztására és polarizálására. "Mélységesen aggasztanak ezek a tendenciák. De meggyőződésem, hogy egy erős Európa képes megfelelni a kihívásoknak" - jelentette ki.
    

Az elnökjelölt elmondta: a következő uniós ciklus első számú prioritása a jólét és a versenyképesség fokozása lesz.

Ehhez az egységes piac elmélyítésére, kevesebb bürokráciára, jobb végrehajtásra és gyorsabb engedélyezésre van szükség. Von der Leyen olyan alelnök kinevezését tervezi az Európai Bizottságba, aki segíteni fogja ezt a folyamatot annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások versenyképessége növekedjen.
   

Mint mondta, a következő ciklusban is ragaszkodni fognak a 2030-ra és 2050-re kitűzött klímasemlegesítési céljokhoz. Ígéretet tett arra, hogy 2040-ig 90 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ez a célkitűzés, a benyújtandó jogalkotási javaslatban fog szerepelni. "Az új, tiszta ipari megállapodás segíteni fog az energiaszámlák csökkentésében is" - mondta, hozzátéve, hogy "a magas energiaárak hátráltatják versenyképességünket".
    

Hangsúlyozta azt is, hogy masszívan be kell fektetni az olcsó megújuló energiaforrásokba az orosz fosszilis energiáról való teljes leválás érdekében. Bejelentést tett továbbá, egy európai megtakarítási és befektetési unió létrehozására annak érdekében, hogy az európai induló vállalkozások ne az Egyesült Államokban vagy Ázsiában keressenek forrásokat terjeszkedésük finanszírozásához. Von der Leyen kiemelte, hogy többet kell befektetni az európai biztonságba és a védelembe is.
    

"Oroszország arra számít, hogy Európa és a Nyugat elkényelmesedik. Néhányan Európában is erre játszanak. Két héttel ezelőtt az egyik uniós tagállam miniszterelnöke Moszkvába utazott. Ez az úgynevezett békemisszió nem volt más, mint egy megalkuvási (appeasement) küldetés" - hívta fel a figyelmet. Szót ejtett arról is, hogy a szervezett bűnözés fenyegetést jelent az európai biztonságra és gazdaságra, ezért szükséges, hogy európai szinten fellépjen az EU ellene.
    

"Javasolni fogom az Europol személyzetének megduplázását és megbízatásának megerősítését. Azt akarom, hogy az Europol valóban operatív rendőrségi ügynökséggé váljon" - jelentette ki. Az illegális migrációról szólva az elnökjelölt javasolta a Frontex alkalmazottak számának megháromszorozását. "A migrációra adott közös válaszunk középpontjába a szolidaritást helyezzük" - tette hozzá.
    

Von der Leyen arra is kitért, hogy a lakhatási válság minden korosztályt és minden méretű családot érint, az uniós polgárok számára a megfizethető lakások elérése egyre nehezebbé válik. "Lakhatási biztos kijelölését javasolom az következő testületbe. A lakhatás nem tekinthető európai kérdésnek, de azt akarom, hogy bizottság vegyen részt ennek a problémának a megoldásban" - mondta.
    

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő mandátum idején európai szintű vizsgálatot folytatnak a közösségi média hatásairól, a fiatalok jólétéről. Javasolta továbbá egy "európai demokráciapajzs" felállítását. "Az uniónak szüksége van egy saját struktúrára, amely az információs manipuláció és a külföldi beavatkozás ellen küzd" - fogalmazott.
    

Azt is kiemelte, hogy az Európai Bizottságnak erősítenie kell "az európai demokráciák minden részének védelmére irányuló tevékenységét", megvédve a szabad médiát és a civil társadalmat, a jogállamiságot és fellépve korrupció ellen. "Közös uniós költségvetésünkkel kapcsolatban egy nagyon világos elvet fogunk követni: a jogállamiság tiszteletben tartása elengedhetetlen az uniós forrásokhoz való hozzájutáshoz" - hívta fel a figyelmet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com