Ursula von der Leyen: Ukrajnának még további reformokat kell végrehajtania az EU- és a NATO-csatlakozáshoz

Ukrajnának még további reformokat kell végrehajtania intézményrendszerének megerősítésére és a korrupció elleni harcban ahhoz, hogy teljes jogú taggá válhasson a NATO-ban és az Európai Unióban - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Vilniusban, a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.A litvániai csúcstalálkozó második napján a NATO-tagállamok vezetői nemzetközi partnereikkel, köztük az EU-t, valamint az Indiai- és a Csendes-óceán térségének több meghatározó országát képviselő vezetőkkel találkoznak.
    

Ursula von der Leyen kiemelte: Oroszország Ukrajna elleni háborúja egyértelművé tette, hogy meg kell erősíteni a NATO és az EU együttműködését. Ebben szerinte jelentős előrelépést jelent az uniós tag Finnország és Svédország NATO-csatlakozása. A nemzetközi közösségnek további lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy megvédelmezze a nemzetközi jogrendet, annak érvényesülését, a vilniusi találkozónak ez is célja - tette hozzá.
    

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdai érkezésekor kijelentette, hogy az EU és a NATO együttműködése jelentősen szorosabbá vált ezekben a nehéz időkben, különösen Ukrajna támogatásában. Fontosnak mondta, hogy az észak-atlanti szövetséggel együttműködve, az EU is kivegye részét a kontinens biztonságának megóvásából.
    

Ukrajnával kapcsolatban Ursula von der Leyen leszögezte, hogy az Európai Bizottság Kijevvel intenzíven együttműködve dolgozik azon, hogy az ország teljesítse a tagsághoz szükséges reformokat. Méltatta egyúttal a "lelkesedést és a sebességet", amellyel Ukrajna halad a reformok útján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

http://ujhazak.com