Üzleti vezetők közös levélben szorgalmazzák a kormányváltást

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Kormányváltást szorgalmaznak kedden megjelent közös levelükben a brit gazdaságban tevékenykedő legnagyobb hazai és multinacionális vállalatok volt és jelenlegi vezetői. A The Times című konzervatív brit napilap által közölt állásfoglalás 121 aláírója elismerően szól a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt üzletpolitikájáról.Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök a múlt héten - általános meglepetést keltve - a vártnál jóval korábbra, július 4-re írta ki a parlamenti választásokat. A The Times keddi kiadásának levelezési rovatában megjelent felhívás aláírói között szerepelnek olyan óriáscégek vezetői és főrészvényesei, mint a JP Morgan bankcsoport, a londoni Heathrow repülőtér, a luxuskivitelű sportautókat gyártó Aston Martin, a JD Sports és az Iceland áruházláncok, a Tesco Bank és a WPP globális hirdetési konglomerátum.
    

Aláírta a közös levelet Sir Jimmy Wales, a Wikipédia online enciklopédia alapítója is. A levél szerzői szerint eljött a változás ideje, mivel a brit gazdaságot túl régóta sújtja instabilitás, stagnálás és a hosszú távra szóló összefogott gondolkodás hiánya. Nagy-Britanniának megvan a lehetősége arra, hogy a világ egyik legerősebb gazdaságává váljon, ám a politikai stabilitás és a következetes gazdaságpolitika hiánya ezt akadályozza; az ország nem jut hozzá a felvirágzásához szükséges szakképesített munkaerőhöz és infrastruktúrához sem - áll az üzleti vezetők levelében.
    

Az aláírók leszögezik: olyan kormányt szeretnének, amely egyszerre biztosítja a költségvetési fegyelmet és a hosszú távú növekedési stratégiát, és a magánszektorral vállvetve dolgozik a digitális és a fizikai tőke gyarapításához, a szakképzési rendszer rendbetételéhez szükséges innováció és beruházások ösztönzésén.
    

Az üzleti vezetők szerint a Munkáspárt már megmutatta, hogy kész együttműködni az üzleti szektorral annak érdekében, hogy a brit gazdaság elérhesse teljes potenciálját, éppen ezért meg kell adni az esélyt a pártnak az ország átalakítására. A brit gazdaságnak sürgősen maga mögött kell hagynia az elmúlt évtized stagnálását, "és reméljük, hogy nyilvános állásfoglalásunkkal másokat is meggyőzünk ennek szükségességéről" - fejeződik be a brit üzleti szektor vezetőinek keddi közös levele.
    

A felmérések hónapok óta folyamatosan 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyt jeleznek a Munkáspárt számára. A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov a választások időpontjának múlt heti bejelentése utáni első, 2072 választó bevonásával elvégzett felmérésében kimutatta, hogy a Konzervatív Pártra jelenleg a britek 22 százaléka szavazna, a Munkáspárt a voksok 44 százalékát szerezné meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com