Üzletszerű kerítés miatt ítéltek el magyarokat Londonban

Elítéltek Londonban üzletszerű kerítés miatt tizenegy magyar állampolgárt, akik több mint 250 magyar nőt dolgoztattak prostituáltként Nagy-Britanniában - közölte a Fejér megyei főügyész pénteken az MTI-vel.judgeJuhász András közleményében az áll: a brit nyomozó hatóság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozása szerint a gyanúsítottak 2013-ban és 2014-ben Magyarországon nőket toboroztak arra, hogy az Egyesült Királyságban, elsősorban Londonban a szervezők által bérelt lakásokban prostituáltként dolgozzanak.

A szervezők és a prostituáltak az így megszerzett jövedelemből egyaránt részesültek. A bizonyítékok szerint a szervezők Londonban és Peterborough-ban több mint 250 nőt foglalkoztattak mintegy 50 bordélyházban. Az NNI 2013. július 3-án rendelt el nyomozást üzletszerű kerítés bűntette miatt, később a brit és a magyar nyomozó hatóság közös nyomozócsoportot hozott létre.

A nyomozást magyar részről a Székesfehérvári Járási Ügyészség felügyelte.
A brit bíróság nem jogerősen 11 magyar állampolgárt ítélt el üzletszerű kerítés bűntette miatt; a legsúlyosabb büntetés 14 év végrehajtandó börtönbüntetés volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com