V4: ne csökkentsék az európai uniós támogatásokat!

A visegrádi országok európai ügyekért felelős parlamenti bizottságainak képviselői elfogadhatatlannak nevezték az uniós pénzügyi források következő hétéves költségvetési ciklusra tervezett 20 százalékos csökkentését a hétfőn Sárospatakon megtartott tanácskozásukon.Hörcsik Richárd (Fidesz) az Országgyűlés szakbizottságának elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság elnökének megválasztása is rámutatott arra, hogy a visegrádi együttműködés (V4: Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) meghatározó kérdésekben is érvényre tudja juttatni érdekeit.

    
A hétfői megbeszélésen is több kérdésben sikerült közös nevezőre jutni - mondta a kormánypárti politikus. Egyebek mellett úgy döntöttek: arra biztatják kormányaikat, hogy emeljék fel hangjukat a kohéziós és mezőgazdasági források tervezett csorbítása ellen a közelgő európai uniós csúcson. A bizottsági elnök kifejtette: az érintett országok eddig is "éltanulói" voltak az uniónak, vagyis jelentős összegeket költöttek az elmaradott térségek felzárkózására.
    

Példaként hozta az észak-magyarországi régióból a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz villamosítását, ami továbbfejleszthető Szlovákiában, valamint azon keresztül Lengyelországban és Csehországban. Megemlítette az M30-as autópálya most épülő, több mint 30 kilométeres szakaszát is, amely a Baltikumot és a Balkánt összekötő Via Carpatia úthálózat fontos része.
    

Ezért is tartják érthetetlennek a források előrevetített csökkentését - tette hozzá Hörcsik Richárd, hangsúlyozva: ugyancsak ellenzik a támogatások különböző feltételekhez kötését, mivel ilyen kitétel nem szerepel a lisszaboni szerződésben. A visegrádi négyek parlamenti bizottsági képviselőinek találkozóján kiemelten foglalkoztak a közös turisztikai lehetőségekkel is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com