Választás 2014 - Cseh, lengyel és orosz lapok

Orbánnal az élen Magyarország Putyin nyomdokain halad - állítja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális lap keddi kommentárjában.

MF_1A cikkíró úgy látja: a magyar választás szabad volt, de távolról sem korrekt. "Magyarországon ugyanis megszűnt a politikai pártok szabad versengésének egyik alapfeltétele, a szabad sajtó" - állapítja meg Lubos Palata, a lap külpolitikai szerkesztője a Kis autokrácia című kommentárjában. Palata szerint ugyanakkor Orbán megérdemelten győzött, mert - mint írja - rendbe tette a magyar gazdaságot, s az állam több év után reálisan törődni kezdett polgáraival.

"Az, ami ma Magyarországon van, nem totalitárius rendszer, még orosz stílusban sem, de már nem is teljes demokrácia. És Orbán most további négy évig kormányozni fog az előző időszakhoz hasonló erővel. Ez nem jó hír. Sem Magyarország, sem Európa számára" - véli a szerző.
Úgy látja: A korlátozott demokrácia és a korlátlan hatalom modellje vonzó lehet Európában - jegyzi meg a magyar ügyekkel gyakran foglalkozó Palata.

A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap rámutat: a Jobbik olyan nagy támogatást kapott a választáson, amelynél nagyobbat a populista szélsőjobboldal csak Svájcban kapott. Rámutat: a magyar szélsőjobboldal megerősödött, mégis az általa vártnál gyengébb eredményt ért el. A kommentár szerzője szerint Orbán sikeres retorikája is "jobboldali populista", s ezzel szavazatokat vesz el a Jobbiktól, amit viszont a cikk szerzője szerint pozitív jelenségnek kell tekinteni.

A Jobbik megerősödésére mutatott rá jegyzetében az E15 című gazdasági napilap is.

"Ha a Fidesz meg akarja állítani a Jobbik további erősödését, és nem akarja elveszíteni saját szavazóit, akkor a jövőben közelednie kell majd a radikálisok politikájához" - véli a szerző.
A Rzeczpospolita című lengyel lap szerint európai viszonylatban is rendkívüli a Fidesz-KDNP választási szereplése, mert egyetlen európai országban sem aratott egy párt ilyen arányú győzelmet két egymást követő választáson a második világháború óta.

Mindamellett a helyzet bizonyos elemei a győzelem körülményeinek alapos elemzését követelik meg a párt vezetőitől - írta helyszíni tudósításában Jaroslaw Gizinski, a konzervatív lengyel napilap külpolitikai szerkesztője. Szerinte elsősorban arra kell választ találniuk, hogy miért veszítette el a Fidesz 2010 óta támogatóinak 23 százalékát.

A kétharmados többség megőrzése - amit mindazonáltal még nem erősítettek meg - néhány körülménynek köszönhető, amelyek közül a legfontosabb a baloldali ellenzék kétségbeejtő gyengesége. A szerző szerint a kormánypárt minden nehézség nélkül győzött volna az előző választási rendszerben is, de nem lett volna esélye a kétharmadra. A jogrendben végrehajtott mélyreható változtatások, összesen mintegy 700 törvény és jogszabály bevezetése után a Fidesznek igazából nincs is olyan nagy szüksége az alkotmányos többségre, annak megőrzése inkább presztízskérdés számára. Orbán hétfői nemzetközi sajtóértekezletén a kétharmadot technikai kérdésnek nevezte - írta.

A baloldal helyzetét szemügyre véve a szerző leszögezi, hogy az összefogás átmeneti jelenség volt, amit az is bizonyít, hogy a tagpártok vezetői külön-külön várták az eredményeket a választások estéjén, és a keserű vereséget is külön-külön vették tudomásul. A baloldalnak néhány hétre lesz szüksége, hogy összeszedje magát, és akciótervvel álljon elő a jövőre nézve - állapította meg.
http://www.rp.pl/artykul/159563,1100134-Powyborczy-remanent-wegierski.html

A Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap azt írja, hogy a magyarországi választások nem Brüsszel ízlése szerint zajlottak. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy az Orbán Viktorral szembeni leplezetlen kritikus hozzáállás Brüsszel és az unió politikáját meghatározó Berlin részéről nem elsősorban az elfogadott törvényeknek és az alkotmánynak tulajdonítható. Az EU-nak az nincs az ínyére, hogy a sok "színtelen" uniós vezetőhöz képest Orbán Viktor kitűnik a nemzeti érdekeket védelmező önálló politikai személyiségként.

Az elmúlt években Budapest és Brüsszel viszonyában nem egyszer lángoltak fel ellentétek, az Orbán-kormány nem volt hajlandó mindenben követni az Európai Unió irányelveit, és a magyarokat még szankciókkal is megfenyegették. A miniszterelnök, Magyarország szuverenitását védve az unión belül, nemcsak vitába szállt a brüsszeli bürokratákkal, de kétségeit is megfogalmazta egyes integrációs folyamatokkal szemben, és a nemzetállam megszilárdítását hirdette - írja a lap.

Más országokkal ellentétben Magyarországon tavaly óta többször csökkentették az adókat, a gáz, a villany és a víz árát. Jóllehet a válság következtében a lakosság egy része számára a szegénység és a munkanélküliség természetesen nem csökkent, az intézkedések meglátszottak a Fidesz választási eredményén - véli a cikk szerzője.

Brüsszelben ezt nemzeti-konzervatív populizmusnak nevezik, de bárhogyan is nézzük, az országot sikerült kirángatni a recesszióból - írta az orosz lap, és megjegyezte, hogy ehhez Budapest igyekezett aktív külgazdasági együttműködést folytatni a többi között Oroszországgal is.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com