Választási csalásról beszél és tiltakozást jelentett be a baloldali ellenzék

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában, ezért hétfőre tiltakozást jelentett be, és a belgrádi választások megismétlését követeli.A Szerbia az erőszak ellen lista képviselőinek hétfő hajnali közleménye szerint a szerb fővárosban a voksok 81 százalékos feldolgozottsága mellett a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 21 ezerrel több szavazatot kapott, mint a baloldali ellenzéki lista. Véleményük szerint ezt csak úgy érhette el az SNS, hogy több mint 40 ezer, belgrádi bejelentett lakhellyel nem rendelkező embert szállított a fővárosba, hogy támogassa a listáját, ezzel pedig "drámaian megváltoztatták" a belgrádi eredményeket.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emiatt a belgrádi voksolás semmissé nyilvánítását és új választásokat követelnek, hétfő 18 órára pedig tiltakozást jelentettek be a városi közgyűlés és a választási bizottság épülete elé.
   

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy az országos, a tartományi és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, a fővárosban csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint Belgrádban egy párton kívüli személyekből álló lista, A nép egy hangja lehet a mérleg nyelve. Utóbbi tömörülés vezetője azonban közölte, hogy egyik oldalt sem kívánja támogatni.
    

Az országos választási bizottság egy tavaly bevezetett újítása szerint nem tart sajtótájékoztatókat az előzetes eredményekről, azok a végleges feldolgozottságig a testület internetes oldalán érhetők el. A hétfő reggeli, 51,23 százalékos feldolgozottság mellett elérhető adatok szerint a 250 fős parlamentbe a Szerb Haladó Párton (47,27 százalék) kívül bekerül még a baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája (22,82 százalék), a Szerbiai Szocialista Párt (6,68 százalék), a jobboldali Remény koalíció (4,93 százalék), valamint A nép egy hangja nevet viselő, civilekből álló lista (4,62 százalék).
   

Ivica Dacic, a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke lesújtónak nevezte pártja választási eredményeit, és közölte, kész lemondani a párt vezetéséről, ahogyan azt is bejelentette, mindenképpen felül kell vizsgálni az SPS döntéseit, amelyek ilyen gyenge eredményhez vezettek. Az SPS támogatottsága azt utóbbi években 10 százalék körül mozgott.
    

A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem a háromszázalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékot. Egy három éve elfogadott törvénymódosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak.


A várakozások szerint így a parlamentbe a Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselője, a bosnyák-horvát összefogás három politikusa, két további bosnyák, két albán és egy orosz kisebbségi képviselő kerül be. A választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, amennyiben pedig sehol nem kell megismételni a voksolást, csütörtökig estig közöl végleges eredményeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com