Valean: a kerozinadó bevezetése is a lehetőségek között van

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: A repülőjáratok számának csökkentése helyett jobb forgalomszervezésre, az üzemanyag-használat leszorítására lenne szükség a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében, de a kerozinadó bevezetése is a lehetőségek között van - jelentette ki csütörtök délutáni európai parlamenti (EP) meghallgatásán a román biztosjelölt.A közlekedési portfólió élére jelölt Adina Valean leszögezte, hogy a 2050-es klímasemlegességi célkitűzések eléréséhez az új Európai Bizottságnak meg kell hoznia ötéves megbízatása alatt a szükséges döntéseket. Ehhez számos más intézkedés mellett vasútfejlesztésekre is szükség van, ahogy például a tengeri szállítási szektorra vonatkozó szabályok szigorítására is - tette hozzá.

    
Kiemelte, az ezredforduló óta csatlakozott EU-tagállamok infrastruktúrája komoly fejlesztésekre szorul. "Európai keleti részét támogatni kell" - fogalmazott. Egyebek mellett a halálos közúti balesetek számának visszaszorítását is célként határozta meg, mondván, a következő évtized végére azt a jelenlegi felére kellene csökkenteni.
    

Az első román jelöltet, Rovana Plumbot összeférhetetlenségre hivatkozva utasították el az EP jogi szakbizottsága. A frakciók koordinátorai délután 5-kor ülnek össze az elhangzottak értékelése céljából. Kétharmados többséggel akár azonnal is jóváhagyhatják a kinevezést, ennek hiányában újabb kérdéseket tehetnek fel írásban. Amennyiben a beérkezett válaszok sem meggyőzőek, akkor a jelöltnek újra meg kell jelennie a testület előtt, amely - ha még akkor sincsen meg a szükséges koordinátori többség - végül egyszerű többséggel dönthet titkos szavazáson.
    

Az EP illetékes bizottságaiban az első körben különböző okokból elutasították a francia, a magyar és a román biztosjelöltet, Trócsányi Lászlót, Rovana Plumbot és Sylvie Goulard-t. Mindhárom új választottat csütörtökön hallgatták meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com