Valls: öt terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban január óta

Manuel Valls francia miniszterelnök szerint öt terrortámadást hiúsítottak meg a hatóságok Franciaországban a 17 áldozattal járó, januári párizsi iszlamista merényletsorozat óta.

Manuel Valls

Öt támadást hiúsítottak meg, beleszámítva azt is, amelyiket néhány napja terveztek a Párizs közeli Villejuifben templomok ellen - mondta a kormányfő csütörtökön a France Inter közszolgálati rádióban.

A belügyminisztérium szerdán közölte, hogy vasárnap őrizetbe vettek egy 24 éves algériai állampolgárt, aki templomok ellen tervezett terrortámadást, és feltehetően véletlenül lábon lőtte önmagát saját fegyverével. Azzal gyanúsítják, hogy megölt egy nőt egy gépkocsiban.

Az autót lehet, hogy a merényletekhez akarta ellopni tőle.

A Szíriába készülő férfit, akit megfigyelés alatt tartottak a titkosszolgálatok, jelenleg kórházban ápolják.
A miniszterelnök szerint "minden arra utal, hogy a merényletet egy feltehetően Szíriában tartózkodó emberrel együtt tervezték meg, akivel történtek üzenetváltások, az utasítás feltehetően templomok megtámadására vonatkozott".

Francois Molins párizsi ügyész korábban azt mondta, hogy a gyanúsítottnál az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet dokumentumait is megtalálták. Bernard Cazeneuve belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a gyanúsított gépkocsijában és lakásán fegyvereket, töltényeket és golyóálló-mellényeket is találtak.

"A fenyegetettség soha nem volt ilyen jelentős, soha nem kellett még ilyen típusú terrorizmussal szembenéznünk a történelemben" - fogalmazott Valls, aki szerint 1573 francia állampolgár vagy Franciaországban élő ember áll kapcsolatban terrorista hálózatokkal.

"Egész Franciaország célponttá vált mindazért, amit jelent. Ezért kell harcolnunk a terrorizmus ellen, de úgy, hogy közben ne harcoljunk az ellen, amit mi jelentünk. Egy szabad országot és nagy demokráciát, amelynek szabadságjogaira és toleranciájára féltékeny a világ" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A parlament a napokban vitatja meg a titkosszolgálatok jogköreinek megerősítését előíró törvénytervezetet, amelyet a terrorveszély miatt terjesztett be a kormány.

Az előzetes engedélyezés nélküli beható ellenőrzést lehetővé tevő intézkedések miatt jogvédő egyesületek, ügyvédek és az internetes világ szereplői is aggodalmukat fejezték ki. A médiában ugyanakkor számos kritika hangzott el a titkosszolgálatokat illetően a januári merénysorozatot követően, mivel a három iszlamista támadó nem volt ismeretlen a hatóságok előtt.

Párizsban a 17 halálos áldozattal járó január eleji iszlamista merényletsorozat óta a legmagasabb szintű a terrorkészültség: január 7-én a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében 12 embert lőtt le két merénylő, másnap egy harmadik dzsihadista egy rendőrnőt lőtt le egy külvárosban, majd harmadnap túszokat ejtett egy zsidó élelmiszerboltban, akik közül négyet meggyilkolt. A kommandósok őt és a menekülésben lévő másik két terroristát is tűzharcban megölték.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com