Változatlanul a prágai főügyész a legbefolyásosabb cseh nő a Forbes szerint

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Változatlanul Lenka Bradácová prágai főügyész a legbefolyásosabb nő Csehországban - derült ki a Forbes cseh kiadásának legújabb számából. A magazin hetedik alkalommal állította össze a legbefolyásosabb cseh nők listáját. A legutóbbi hat évben Lenka Bradácová végzett az első helyen.Az első évben, 2012-ben, Madeleine Albright cseh származású amerikai külügyminisztert találták a legbefolyásosabbnak.

A második helyen, akárcsak 2016-ban, Vera Jourová, az Európai Bizottság cseh tagja, a harmadikon pedig Alena Schillerová pénzügyminiszter végzett.

    
Míg Bradácová nem tagja egyetlen pártnak sem, addig Jourová és Schillerová is a kormányzó ANO mozgalom tagja. Schillerová új név a legbefolyásosabb cseh nők listáján. Az első tízbe egyébként összesen négy új név került be. Ivana Tykac, az egyik leggazdagabb cseh vállalkozó felesége és a Women for Women alapítvány megalapítója a nyolcadik, Hana Krejcí, az EP Industries csoport pénzügyi igazgatója a kilencedik, míg Dita Charanzová, EP-képviselő a tizedik. Charanzová az ANO mozgalom képviselője Brüsszelben.
    

"Lenka Bradácovát hosszú távon tevékenysége, tettei, bátorsága és munkabírása teszi az első helyre. Bátran hozzányúlt a legnagyobb hazai (cseh) ügyekhez, az üzlet, a politika, a lobbizás összefonódásához, ahol több száz millió, de inkább milliárd koronáról van szó" - indokolta az előző évekhez hasonlóan a döntést    Petr Simunek, a cseh Forbes magazin főszerkesztője. "Lenka Bradácová és csapata mögött több mint 150 sikeresen megoldott ügy van" - tette hozzá Simunek.
    

A százas listán szereplők többsége fontos üzleti-kereskedelmi tisztségeket tölt be, vannak köztük menedzserek, cégtulajdonosok, de az összesítésben a civil szektor, a kultúra, a sajtó és a sport képviselői is szerepelnek - mutatott rá a Forbes. Az amerikai Forbes magazin 2004 óta állítja össze a világ legbefolyásosabb nőinek listáját. Az ott alkalmazott módszer szerint választották ki a 100 legbefolyásosabb cseh nőt is. A magazin 300 cseh nő tevékenységét kísérte figyelemmel egy éven keresztül, és ennek alapján készült a lista. A Forbes magazin cseh változata 2012 óta jelenik meg. A legbefolyásosabb cseh nők listáját mindig a novemberi számban közlik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com