Váratlanul leváltották a stratégiai energetikai hálózatért felelős lengyel kormánybiztost

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Váratlanul leváltották Piotr Naimskit, a stratégiai energetikai hálózatért felelős lengyel kormánybiztost - közölte szerda este a lengyel média.A lépést Piotr Müller kormányszóvivő a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) csütörtök reggeli műsorában azzal indokolta, hogy Mateusz Morawiecki kormányfő kabinetjében átszervezik az energiaügyek irányítását.
    

A szóvivő egyúttal méltatta a 71 éves, a kormánybiztosi posztot 2015 óta betöltő Naimski "óriási érdemeit" Lengyelország energiabiztonsága fejlesztésében, kiemelve az októberben működésbe helyezendő Baltic Pipe-vezetéket is, amelyen át az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt, a dániai hálózatba betáplált földgázt szállítanak majd Lengyelországba. Naimski a projekt egyik alkotója.
    

Müller a lengyel kormány energetikai stratégiájának jelenlegi nagy kihívásai közül az áramszállítási hálózat kiépítését, valamint az atomerőmű építését említette. "E téren módosítunk a működés formáján, a (Naimski leváltását eredményező) döntés éppen innen ered" - tette hozzá. A leváltásról elsőként maga Piotr Naimski adott hírt egy szerdai Facebook-bejegyzésében. Megköszönte mindazoknak, akikkel együttműködött a Baltic-Pipe projektje megvalósításán, és bejelentette: a gázvezeték ünnepi átadására szeptember 27-én kerül sor a Balti-tenger partján fekvő Szczecin városban.


Reményét fejezte ki, hogy a megvalósítás alatt álló más projektek, köztük az első lengyelországi atomerőmű tervezett építése, "az ő részvétele nélkül is következetesen előre fognak haladni". Mateusz Morawiecki szerda este a Facebookon megköszönte Naimski munkáját, és az egyik legjobb lengyel energiaügyi szakértőnek nevezte őt. "A Baltic-Pipe és más beruházások az ő öröksége" - fogalmazott.
    

Jacek Sasin kormányfőhelyettes, kincstárügyi miniszter szerda éjjel a Twitteren azt írta: kevesen tettek Naimskinél többet a lengyel energiabiztonság érdekében, megtisztelő volt vele együtt a kormányban dolgozni. Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter csütörtök reggel a közszolgálati rádióban elmondta: nem tudja kommentálni Naimski leváltását, az ilyen ügyekről a kormányfő dönt. Naimskit a lengyel energetikai politika egyik jelentős szereplőjének nevezte, aki kulcsfontosságú projekteket valósított meg.
    

A leváltást Wojciech Jakubik, a Biznesalert.pl gazdasági szakportál főszerkesztője a Radio Wnet lengyel konzervatív csatorna csütörtöki műsorában azzal magyarázta: a kormányban "feltehetőleg győzött a PKN Orlen lengyel vállalat és a Lotos állami olajvállalat fúzióját támogató frakció". Naimski ellenezte a fúziót, mert előnytelennek tartotta az Európai Bizottság által kiadott engedélyhez fűződő feltételeket.


A fúziót szerdán a Lotos részvényesei hagyták jóvá, csütörtökön a PKN Orlen részvényesi közgyűlése dönt róla. Az Orlen-Lotos fúzió ellenzésével hozta összefüggésbe Naimski távozását több lengyel ellenzéki politikus is. Maciej Lasek, a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció képviselője viszont úgy látta: az államtitkár az ukrajnai háború kapcsán fenyegető energetikai válság "bűnbakja" lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

http://ujhazak.com