Varga Judit: a meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó európai uniós tanácsi meghallgatás egy kívülről irányított kérdésekből álló eljárás, amelynek keddi ülése folyamán bebizonyosodott, hogy bizonyos érdekcsoportok meg akarják osztani a tagállamok közötti egységet - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.Az Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott meghallgatást követően Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel és Kovács Zoltánnal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján, magyar újságíróknak nyilatkozva Varga Judit azt mondta: Európát felosztották jó és rossz tagállamokra. Bizonyos erők pedig meg akarják büntetni azokat az országokat, amelyek nemet mondanak az "európai fősodor" hangoztatott álláspontjára - tette hozzá.

        
Bebizonyosodott, ha az unió a jogállamiságot féltené, akkor az eljárást már rég le lehetett volna zárni, hiszen a magyar delegáció minden kérdésre kimerítő válaszokat adott - hangoztatta a miniszter. Elmondta azt is, hogy a meghallgatáson kérdezők száma azt mutatja, egyre alacsonyabb az érdeklődés a boszorkányüldözésnek nevezhető politikailag motivált eljárás iránt.
        

Mivel az eljárásnak nincs értelme, az ülésen azt javasolta kollégáinak, hogy térjenek vissza arra a korábbi, Belgium és Németország ajánlotta javaslatra, amely kölcsönös tiszteleten alapuló, kormányközi egyeztetéseket javasol mindenfajta jogállamisággal összefüggő aggály felvetődése esetén. Magyarország elutasítja a megbeszélések kioktató stílusát. Bármifajta eljárás folyamán csak egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek vitájáról lehet szó - húzta alá az igazságügyi miniszter.
        

Palkovics László a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a meghallgatáson sem a magyar felsőoktatás, sem a magyar kutatási tevékenység nem érdekelte a kérdezőket. Szavai szerint mindez azt bizonyítja, hogy: "egy jogi eljárás tanúi vagyunk". Az időről időre feltett kérdések nem viszi előre a megbeszélést, ezért lassan el kell dönteni, hogy van-e még értelme foglalkozni az üggyel - mondta.
        

Azok, akik korábban aggodalmukat fejezték ki a magyar tudomány szabadsága miatt, már nem kérdeznek ilyeneket, hiszen meggyőződhettek arról, hogy az nincs veszélyben. Ha az ügyben bizalom mutatkozna a tagállamok között, és nem a sajtóban megjelentek vagy álhírek alapján próbálnának párbeszédet folytatni, előrehaladást lehetne elérni, de ez a meghallgatás alapján nem érdeke senkinek sem - tette hozzá a miniszter.
        

Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón kijelentette, a meghallgatáson nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének vezetésével Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak. Az ülést "teljesen értelmetlen, sehova nem vezető megbeszélésnek" nevezte, elmondása szerint ugyanis a kérdezők nem voltak kíváncsiak a tényekre és arra sem, hogy milyen körülmények között folyik a kormányzás Magyarországon.
        

A "kutyakomédiává fajuló, soha véget nem érő eljárást" illetően Didier Reynders igazságügyi biztos a meghallgatáson nyilvánvalóvá tette, hogy azt nem akarják leállítani - közölte. Az államtitkár nyilvánvalónak nevezte azt is, hogy úgy az Európai Bizottság, mint az EU-tagállamok, illetve az unió soros elnökségét betöltő Finnország részéről feltett kérdések mögött a "Soros-féle civil szervezetek előre megírt kottája" található. Olyan viszonyítási ponthoz próbálják mérni Magyarországot, amilyen sehol sem létezik Európában. Mivel az elvárások folyamatosan változnak, nem lehet értelmes párbeszédet folytatni - tette hozzá Kovács Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com